2025. november 10., hétfő - Réka

Eseményfigyelő

Felújítanak, digitális megoldásokon dolgoznak és kivárnak a magyar mozik a koronavírus-járvány ideje alatt, miközben a világ bizonyos pontjain már a lezárások lazítását tervezik.

Nyárra megújulhat a szigligeti vár, fejlesztik a település strandját is. A járványhelyzet elmúltával, lehetőség szerint még a nyáron szeretnének látogatókat fogadni – közölte kedden az

Május 15-én kinyithatnak az éttermek, május 29-én pedig a szállodák, az uszodák és a szabadidős létesítmények (állatkertek, turisztikai látnivalók) Ausztriában – jelentette be Elisabeth Köstinger

Pályázati pénzből készülhetne el a tószínpad. Lépésről lépésre haladnak, hogy a Balokány-liget visszanyerje egykori varázsát.

Intenzív gyakorlati tréningünk során végigvesszük a jogszabályváltozásokat, ismertetjük a gyakorlati alkalmazást. Emellett segítünk Önnek a szokásos veszélyes vegyi anyag kockázatértékelés elvégzésében a regisztrációtól a bejelentésen

Május elejétől tizenhat útvonalon közlekedtet járatokat Budapestről a Wizz Air. Az utóbbi napok-hetek hektikus változásait követően úgy tűnik, kialakult a Wizz Air májusi menetrendje Budapestről

Argentína szeptember 1-jéig betiltotta az összes belföldi és nemzetközi kereskedelmi repülést, mivel az ország kemény harcot folytat a koronavírus-járvánnyal szemben. A Nemzeti Polgári Repülési Igazgatóság

A VII. Kerület szívében működő KViHotel Budapest szálloda a jelenlegi helyzetben is nyitva tart és várja vendégeit.

Nem biztos, hogy a jövő nyárra áttett időpontban fellobbanhat az olimpiai láng. A Japán Orvosi Szövetség (JMA) elnöke, Yoshitake Yokokura megkérdőjelezi, hogy a 2021. évi

Az Oxford Egyetem kutatói azt állítják, a koronavírus elleni oltásuk első néhány millió adagja már szeptemberben elérhető lehet, ha a teszteken hatásosnak bizonyul a vakcina

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

20. CSR Hungary Summit, 2025. november 21.

20. CSR Hungary Summit, 2025. november 21.

More details
Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

More details
B2W Fesztivál,  2025. november 19.

B2W Fesztivál, 2025. november 19.

More details
TECHXPO, 2025. november 13-16.

TECHXPO, 2025. november 13-16.

More details
Ismét Határtalan Napok a Miskolci Nemzeti Színházban, 2025.november 13-15.

Ismét Határtalan Napok a Miskolci Nemzeti Színházban, 2025.november 13-15.

More details
XI. Országos Rajzfilmünnep, 2025. november 14-16.

XI. Országos Rajzfilmünnep, 2025. november 14-16.

More details
A legendás csokoládégyár helyén hotel nyílt Budapesten

A legendás csokoládégyár helyén hotel nyílt Budapesten

More details
Hungary Pen Show, 2025. november 22.

Hungary Pen Show, 2025. november 22.

More details
Az univerzum titkai a Svábhegyi Csillagvizsgálóban

Az univerzum titkai a Svábhegyi Csillagvizsgálóban

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője