2026. július 1., szerda - Annamária

Turizmus

Az élmény ereje: virtuális összefogásból élő rendezvény

801

A Power of Live Events/Az élmény ereje közösséghez eddig 24 országból 160 szereplő csatlakozott. A social media kampány azzal a céllal indult májusban, hogy a turizmus- és rendezvényszakma tagjai egy világszintű összefogás keretében fenntartsák az igényt az élő rendezvények iránt.

A szervezők abban bíznak, hogy hosszú szünet után hamarosan újra biztonságban és felhőtlenül ünnepelhetünk sokadmagunkkal, ezért a Power of Live Events kezdeményezés égisze alatt egy iparági összefogással megvalósuló, a szektor erejét, jelentőségét demonstráló élő rendezvénnyel készülnek.

Az eseményen a megerősödött szakma széles körű részvételére számítanak, valamint a turizmus – ezen belül is a hivatásturizmus – fellendítéséhez kívánnak hozzájárulni, hiszen Magyarország egy különleges adottságú, biztonságos desztináció, ahol valódi élmény egy élő program. A több helyszínes programsorozat Budapestről indul a tömegrendezvényekre vonatkozó korlátozás feloldása után, azaz várhatóan 2020. augusztus 15-én.

Az érdeklődők folyamatosan csatlakozhatnak a közösséghez a http://powerofliveevents.com weboldalon, a Power of Live Events hivatalos Facebook oldalán pedig elsőként tájékozódhatnak a kampánnyal kapcsolatos hírekről.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője