2026. február 23., hétfő - Alfréd

Turizmus

Körbeért a Tisza-tavi kerékpárút

731

Átadták Poroszlón a Tisza-tó körül megépült, 67 kilométeres kerékpárút utolsó szakaszát is, amellyel teljesen körbekerekezhetővé vált a tó.

A szombati átadó ünnepségen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta: régi adósságot törlesztettek azzal, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában, nettó 3,1 milliárd forintból megépült a Tiszafüred és Poroszló közötti, a 33-as főút mellett futó, 6,5 kilométeres szakasz. Az itt közlekedők biztonságát garantálja a 2,5 méter széles kerékpárút fizikai elválasztása a közúttól.

A fejlesztés részeként négy híd is megépült – emlékeztetett a miniszter. A beruházás, alapvetően turisztikai céljához igazodva, tiszteletben tartja a táj szépségét, illeszkedik a természetes környezetbe.

Az elmúlt tíz évben mintegy 1300 kilométer új kerékpáros útvonal fejlesztése valósult meg Magyarországon, így jelenleg több mint 9000 kilométer kerékpározásra ajánlott létesítmény áll a közlekedők rendelkezésére. Ebből 4000 kilométer önálló kerékpárút vagy gyalog- és kerékpárút – tette hozzá.

A 2014-2020 közötti időszakban további jelentős fejlesztések valósultak meg és fejeződnek be hamarosan hazai és uniós támogatásból, összesen több mint 200 milliárd forint értékben. A meglévő hálózat így belátható időn belül 2000 kilométer új önálló kerékpárúttal bővül, míg a teljes kerékpározható hálózat 2030-ra megközelíti majd a 15 ezer kilométert – közölte Palkovics László.

A Tisza-tónál két nemzetközi kerékpáros útvonal találkozik, a most lezárult projekt nyomán ezek is felértékelődnek. A hazai szakaszok fejlesztése több helyszínen most is tart: megújul a Balatoni Bringakör, épül a Budapest-Balaton összeköttetés, a napokban készült el az Eger-Egerszalók közötti kerékpárút.A miniszter jelezte: az infrastruktúra korszerűsítése mellett a KRESZ módosítására is szükség van a kerékpárosok biztonsága érdekében, emellett a tervek között szerepel az elektromos járműtámogatási rendszer kiterjesztése az elektromos rásegítésű kerékpárokra.

tisztaAz utolsó szakasza átadásával teljessé vált a 67 km-es Tisza-tavi kerékpárút

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az eseményen arról beszélt: "Magyarország jelenleg leglátványosabb kerékpáros infrastruktúrájának" átadó ünnepsége egyben az idei aktív turisztikai szezon megnyitója és a nyaralóhajózási program elindítása is.

A most átadott szakasznak köszönhetően megduplázódhat a kerékpárosok száma a Tisza-tó körül, mely így várhatóan legkésőbb 2021-ben elérheti a 100 ezer főt. A régió fellendítését elősegítve kilátótornyok újraépítését és a vízi turizmus fellendítését is támogatja a kormány – tette hozzá.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szaunaprogramok költöznek a Duna-partra, 2026. február 18-22.

Szaunaprogramok költöznek a Duna-partra, 2026. február 18-22.

More details
Magyar Korcsolyázás Napja, 2026. február 22.

Magyar Korcsolyázás Napja, 2026. február 22.

More details
15. Finn Filmnapok, 2026. február 18-22.

15. Finn Filmnapok, 2026. február 18-22.

More details
Ingyenes társasjáték délutánok a Józsefvárosi Múzeumban

Ingyenes társasjáték délutánok a Józsefvárosi Múzeumban

More details
Műegyetemi Állásbörze, 2026. március 10-11.

Műegyetemi Állásbörze, 2026. március 10-11.

More details
Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

Sajtos-kakaós-baracklekváros: ezek a legkedveltebb finompéksüti-ízek

More details
A hazai hobbikertészek stílusára hangolt kollekció debütált

A hazai hobbikertészek stílusára hangolt kollekció debütált

More details
HoReCa-Office Design Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

HoReCa-Office Design Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője