2026. június 30., kedd - Pál

Eseményfigyelő

A valaha volt legnagyszabásúbb hivatalos nemzetközi nonfiguratív csoportosulás alkotásait láthatjuk a Modemben, ahol a 30-as évek Párizsát is megidézik.

A Magyar Utazási Irodák Szövetsége 91. közgyűlésén Esztergomban tisztújításra is sor került. Molnár Judit elnök újabb két évre kapott megbízást a tagoktól, ugyanakkor megválasztották az

Többen arra panaszkodtak, hogy a nagy forgalom miatt nem jutottak be az eseményre.

A közel 170 ezer LEGO elemből álló, a Lego és a MOME együttműködéséből született, a Talent Awards 2020/21 nyertes alkotásából épített fotómozaikot Szabó Évu, a

A Westend látogatói egy magyar fejlesztésnek köszönhetően mostantól teljes mértékben érintésmentesen és környezetbarát módon parkolhatnak a bevásárlóközpont parkolóiban.

Kis létszámú, öt alkalmas képzéssorozatot indít a Magyar Franchise Szövetség. Az előadásokon vállalkozók és induló, új franchise hálózatok ismerkedhetnek meg a sikeres hálózatépítéssel, marketinggel illetve,

Szeptember 10-12 között, másfél év kihagyás újra megrendezik az ország legnagyobb Food Truck Show-ját a Kincsem Parkban. A nemzetközi lóversennyel egybekötött rendezvényen ezúttal a spanyol

A város gyerekprogramokkal, zenével, tánccal, kézműves vásárral és gasztroudvarral ünnepel egész hétvégén.

Az este, amikor múlt, jelen és jövő találkozik a ferihegyi repülőmúzeumban. Szeptember 4-én újra felgyúlnak a fények a történelmi pilótafülkékben, duruzsolnak a fedélzeti rádiók,

Ötven hazai független lemezkiadó kínálatából válogathatunk az ötödik Independent Label Fair Budapest vásárán szeptember 11-én a Pontoon állóhajóján. A vásár mellett a zeneipari témákkal foglalkozó

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője