2025. július 11., péntek - Nóra, Lili

Archívum

Az Aeropark éjszakája, 2021. szeptember 4.

821

Az este, amikor múlt, jelen és jövő találkozik a ferihegyi repülőmúzeumban. Szeptember 4-én újra felgyúlnak a fények a történelmi pilótafülkékben, duruzsolnak a fedélzeti rádiók, közben pedig pilóták, utaskísérők és műszakiak mesélnek a gépekről, pályafutásukról.

Számos látványos, interaktív programmal készül az ősz első repülős ünnepére az Aeropark, ahol a kiállított légijárművek között már egy MIG-21-es vadászgép is látható.

Idén 75 éve, hogy létrejött a Malév. Akkor még Maszovlet néven üzemelt a légitársaság, amely az 50-es években vette fel a Malév nevet. A vállalat 66 éves múltjából és a hőskórból kaphatnak ízelítőt ezen az estén az érdeklődők. Olyan repülőemberek érkeznek a múzeumba, akik annak idején az Il-18-ason, a Tu-154-esen vagy a Tu-134-esen kezdték a pályafutásukat, és az igazán nagy gépen, a Boeing 767-esen fejezték be karrierjüket. 19:00 órakor kezdődik majd a Pilóta Talkshow, amely ezúttal szintén a Malévről szól.

aeropp2
Szeptember 4-én számos kiállított repülőgép komoly életjeleket fog mutatni: bekapcsoljuk az egyes rendszereket, életre keltjük a berendezéseket, fényárban úsznak majd a történelmi pilótafülkék.

Több főszereplője is lesz az Aeropark éjszakájának: nyár végén költözött a repülőmúzeumba Berekfürdőről az a Mig-21-es vadászgép, amely gondos felújításon esett át és a 70-es évek végén érkezett Magyarországra. Ezen a napon bárki beülhet a kabinba, és megnézheti, hogyan dolgoztak a vadászpilóták ezen a repülőgépen. Komoly változáson esett át „a legkisebb nagygép”, az L-410-es, amelybe az utóbbi hetekben visszakerültek a kalibrálóberendezések. Szombaton ezek működését is bemutatják a szakemberek, sőt a hajtóművek átforgatása is megtörténik. Kiderül, hogyan dolgozott ez a repülőgép a háborús évek után a Balkán legfontosabb repülőterein.

aeropp3
Egész este gurulnak majd a különleges, ma már oldtimer kategóriába tartozó repülőtéri autók. Kipróbálható lesz a Zsiguli, az előteres Wartburg, a rendőr Lada, valamint a legendás reptéri tűzoltóautó, a 40 tonnás Simba. Szombaton délutántól hajnalig folyamatosan indulnak a tematikus séták, amelyeken szakértő túravezetők mutatják be a légitársaság meghatározó repülőgéptípusait. A Tu-154-es fedélzetén pedig egymást követik a légiutas-kísérő foglalkozások, amelyeken stewardessek engednek betekintést különleges hivatásukba. Az Aeropark A320neo szimulátorában bárki kipróbálhatja, milyen vezetni a világ egyik legmodernebb repülőgépét.

Az Aeropark éjszakáján nem maradnak el a hangulatos reptérlátogatások a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kulisszái mögött, az Aeroplex of Central Europe ismét megnyitja hangárait a látogatók előtt, megmutatjuk a történelmi 1-es Terminál titkait, vasárnap pedig újabb nosztalgiarepülésekre kerül sor a világ egyetlen üzemképes Li-2-es repülőgépével.

| Forrás. Esemény Menedzser

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Az Egri Bor Ünnepe, 2025. július 10-12.

Az Egri Bor Ünnepe, 2025. július 10-12.

More details
Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

More details
Bajai Halfőző Fesztivál, 2025. július 9-12.

Bajai Halfőző Fesztivál, 2025. július 9-12.

More details
Büki Aratóünnep, 2025. július 12.

Büki Aratóünnep, 2025. július 12.

More details
Cserke Vitéz Napok,  2025. július 11-12.

Cserke Vitéz Napok, 2025. július 11-12.

More details
Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

More details
Tízforrás Fesztivál, 2025. július 11-20.

Tízforrás Fesztivál, 2025. július 11-20.

More details
Kocsitoló Verseny és Fesztivál, 2025. július 11-12.

Kocsitoló Verseny és Fesztivál, 2025. július 11-12.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője