2024. március 29., péntek - Auguszta

Archívum

Független lemezkiadók vására, 2021. szeptember 11.

2021-09-01 1301

Ötven hazai független lemezkiadó kínálatából válogathatunk az ötödik Independent Label Fair Budapest vásárán szeptember 11-én a Pontoon állóhajóján. A vásár mellett a zeneipari témákkal foglalkozó szakmai programokkal, koncertekkel, live act-ekkel, a gyerekeknek pedig lemezborító workshoppal is készülnek.

Az Independent Label Fair Budapest (ILF) a hazai független lemezkiadók népszerűsítésére létrehozott platform, és egyben Magyarország első, kifejezetten fizikai formátumokra (vinyl, CD, kazetta) specializálódott vására. Az első négy évben 600-1000 látogató fordult meg és több száz kiadvány talált gazdára. A kiadványokat itt első kézből, mindig közvetlenül az adott kiadót támogatva tudják a vásárlók beszerezni – nem utolsó sorban limitált, egyedi, a boltokban nem kapható, gyűjtői darabokkal is találkozhatnak.

Jelen van a magyar punk, a jazz és a techno egyaránt, ahogy a hip-hop vagy az afrobeat is. A vásár célja, hogy a független kiadóknak olyan fórumot biztosítson, ahol ez a közeg jobban megismerheti egymást, zenei profiltól függetlenül tapasztalatokat cserélhet, szakmailag fejlődhet és nyilvánosságot kaphat. Ez most különösen fontos, hiszen a koronavírus okozta gazdasági nehézségeket a kisebb lemezkiadók nagyon megérezték, fennmaradásuk és további működésük bizonytalanná vált.

Ötven kiadó több száz kiadványának megismerése még a tapasztaltabb gyűjtőknek is embert próbáló feladat, ezért a szervezők egy különleges, a maga nemében egyedülálló megoldással rukkoltak elő. Az érdeklődők egy lapozgatható, interaktív, online kiadvány segítségével előre átnézhetik a vásáron résztvevő kiadók kínálatát, így a helyszínen talán könnyebb lesz válogatni. A kiadvány nem utolsó sorban kordokumentum is, ami, ha nem is teljes, de átfogó képet ad a független lemezkiadásról Magyarországon 2021-ben.

Az alapötlet onnan jött, hogy már az előző években is többen jelezték, hogy egyetlen nap alatt tényleg nagyon nehéz átnézni ennyi kiadó teljes repertoárját, egyenként előre felkészülni pedig szinte lehetetlen.

A vásárra csaknem 50 kiadó érkezik, a kiadványba 40 kiadó teljes kínálata került be, az idei megjelenésekhez pedig külön ajánlók is olvashatók. A kiadók anyagai mellett a vásár programja és két interjú lemezgyűjtőkkel (Piti Marcell, Vitáris Iván) is szerepel, így duzzad 150 oldalassá. A kiadványt a Marquad Media Publy fejlesztésével lehet átlapozgatni.

A kiadvány grafikusa Fekete Miklós, a digitális formátum létrejövetelét Tokolics Attila segítette (aki egyébként a Blackrod kiadó vezetője, úgyhogy a témában is érintett), az interjúkat Horváth Bence írta, a rengeteg anyagbekérési és szerkesztési munkát pedig Pentelényi Pál, az esemény főszervezője végezte.

A lemezek mögött megbúvó iparág iránt érdeklődőket – és persze a szakma jelen lévő képviselőit – kora délutántól szakmai programok várják. Elsőként Jeges Zsolt, a HAIL - Magyar Független Lemezkiadók Egyesületének elnöke tart előadást arról, meddig lehet menni kiadóval vagy anélkül, hol tart a DIY és self publishing, és tehet-e még bármit egy független kiadó az előadókért. Ezt követi Tóth Barbara, a Hangfoglaló Program kommunikációs vezetője, a pályázatírás mikéntjeiről, titkos fogásairól beszél és arról, hogy mi várható a közeljövőben. Megismerhetjük az ősszel Zalaegerszegen induló HANATON Hanglemezgyártó Manufaktúra présüzemének történetét, és érkezik az ember, aki naponta akár 10 ezer kazettát tud gyártani. De lesz még független kiadók képviselőivel eszmecsere és tapasztalatbörze a digitális és fizikai terjesztésről, és kerekasztal-beszélgetés a kiadók költségeinek és bevételeinek számontartásáról, optimalizálásáról is.

Mindeközben a jövő lemezvásárlói és -kiadói a DIY lemezborító workshopon montázstechnikával, stencilekkel, ollóval, ragasztóval, szívvel-lélekkel készíthetnek lemezborítót otthonról hozott kedvenceiknek vagy új szerzeményeinek. A gyerekeket az alkotásban lemezgyűjtés terén sem szeplőtelen tervezőgrafikus páros segíti.

| Forrás: kreativ.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details