2026. április 12., vasárnap - Gyula

Eseményfigyelő

A halászati, vadászati hagyományaink nemcsak a természet ismeretét, hanem nemzetünk több mint ezeréves tapasztalatát is hordozzák - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a 28. Fegyver,

Hogy honnan ered ez a nap, azt nem tudjuk, azt viszont igen, hogy a káposztafélék családja igen kiterjedt. A világ szinte minden táján elkészítik valamilyen

Idén márciusban végre megtarhatják a Tavaszi Fesztivált Kecskeméten, március 11 - 30 között, és így immár 37. alkalommal várja az érdeklődőket.

Lassan ellepi az ország legismertebb medvehagyma-termő területét, a Mecseket a tavasz hírnökeként jegyzett, jellegzetes fokhagyma illatú, vér- és vesetisztítóként is ismert gyógynövény, amelyet előszeretettel szüretelnek

Ezentúl a tej, cukor és a hús mellé a COVID-19 kiszűrésére alkalmas gyorstesztek is bekerülhetnek a bevásárlókocsikba. Ahogyan a nagyobb drogériákban is egy dezodor és

A NavigátorVilág 2022. áprilisa és novembere között öt szakmai eseményt is tervez a fuvarozás illetve szállítmányozás területén.

Két év szünet után nagy visszatérést ígér Európa legmenőbb vízparti fesztiválja, a Zamárdiban idén tizennegyedik alkalommal felépülő Balaton Sound. A szervezők első körben 24 világsztár

Pert nyert a forgalmazó az OGYÉI ellen. A Fővárosi Törvényszék a február elsején hozott ítéletében megsemmisítette az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) határozatát, amely

A közelmúltban ért véget egy több évig tartó, összehangolt vízi turisztikai fejlesztési program, amelynek eredményeként a szakemberek reményei szerint megint többen ülnek kajakba, kenuba a

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Budapest Retro Élményközpont

Budapest Retro Élményközpont

More details
Sakura Ünnep az ELTE Füvészkertben – 2026

Sakura Ünnep az ELTE Füvészkertben – 2026

More details
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

More details
A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

More details
Gyere el Magyarország első FRÖCSKÖLŐJÉBE!

Gyere el Magyarország első FRÖCSKÖLŐJÉBE!

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
Fő a kávé - kávékiállítás

a kávé - kávékiállítás

More details
Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője