2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Promóció

Ha március, akkor eljött a virágok királynőjének ideje

755

A rózsa nem véletlenül kapott helyet a legtöbb kiskertben. Szépsége és illata mindenkit magával ragad.

Kevés előkelőbb virág létezik, mint a rózsa. Nem véletlenül kap helyet a legtöbb kertben, és a legszebb csokrokban. Egy szál vörös rózsa méltó arra, hogy kifejezze a szerelmet, de a legtöbb nagy ünnep méltó kiegészítője is ez a csodás virág, akármilyen színben is pompázik. Nem véletlen, hogy a kis herceg is különleges becsben tartotta a rózsáját.

Így nem is csoda, hogy a legtöbb kerttulajdonos tart néhány tövet belőle. Ha március, akkor pedig eljött a rózsák ültetésnek ideje. Tudj meg minél többet erről a csodás növényről, amely nem véletlenül érdemelte ki a virágok királynője megtisztelő címet.

Amit a rózsaültetésről tudni érdemes

A rózsatövek beszerzése és elültetése előtt érdemes utánajárni, mire is van szüksége ennek a pompás virágnak ahhoz, hogy kertünk díszévé válhasson. A rózsa nagyon fényigényes növény, így először is azt kell megvizsgálnunk, hogy a kertünk melyik részében áll rendelkezésére kellő mennyiségű napfény, legalább 6-8 órán keresztül.

Arra is ügyeljünk, hogy a rózsa nem szereti a szelet, így szélmentesnek is kell lennie a helynek, amelyet kiválasztunk a számára. Bár a rózsát jóformán egész évben ki lehet ültetni, amikor nincs fagy, a tavasz a legideálisabb időszak az ültetés számára. A rózsák az enyhén savas, tápanyagban gazdag, laza szerkezetű talajt kedvelik, amelynek jó vízelvezetése van. Ha nem felel meg mindennek a kertünk talaja, akkor adjunk érett trágyát vagy komposztot a földhöz, ahová el fogjuk ültetni.

Attól függően, hogy milyen rózsákat választottunk, és azoknak mekkora a helyigénye, hagyjunk kellő távolságot az ültetett tövek között. Ehhez szükséges tudnunk, hogy mi a választott rózsa pontos elnevezése, és az alapján már utána tudunk járni, hogy mekkora helyre van szüksége.

Az ültetőgödröt akkorára készítsük, hogy a földlabdás rózsa kényelmesen el tudjon férni benne. Ez átlagosan 60x60x60 cm nagyságú gödröt jelent. Az aljára tegyünk érett komposztot vagy trágyát, majd ezt takarjuk be egy vékony földréteggel, hogy ne érintkezzen a növény gyökere közvetlenül a trágyával. Vegyük ki a cserépből a rózsát, majd olyan mélyre ültessük el, hogy a földjének felszíne a talaj felszínével egy síkba kerüljön. Ezután öntözzük meg jó alaposan.

A kiskertek nagy kedvence az angol rózsa. Ezek általában egyszer virágoznak, tavasszal. Azonban érdemes olyan fajtákat is választani, amelyek egész nyáron át virágoznak, hogy ne kelljen nélkülöznünk ennek a csodás virágnak a látványát.

Ha szabadgyökerű rózsát vásároltunk, akkor annak a gyökereinek végeit vissza kell metszeni, hiszen általában azok károsodnak a szállítás során. Az ültetés után szórjunk a rózsa töve köré 5-7 cm-es talajtakaró anyagot, hogy jobban meg tudjuk őrizni a talaj nedvességét.

Teendők a rózsa körül

A rózsákkal egész évben érdemes foglalkozni, hiszen így igazán széppé varázsolják a kertünket. Ezek a feladatok nem vesznek igénybe túl sok időt, viszont jót tesznek a növénynek, és az egészen biztosan szép virágokkal fogja meghálálni a gondoskodást.

Januárban fel kell kupacolni a rózsa töveit, és letakarva megvédhetjük a széltől és a fagyoktól. Ez azért is fontos, mert a téli napsütés hatására túl korán megindulhat a nedvkeringés és elfagyhat a növény töve. Márciusban eljön a rózsa metszésének ideje, és amikor már elmúlnak a fagyok, meg lehet tisztítani a töveket a felkupacolt földtől. Ez az időszak a legalkalmasabb az új tövek elültetésére s. Ha tavasszal csak keveset metszünk a növényből, akkor hamarabb fog virágozni. Mivel tavasszal növekedési szakasza van a növénynek, több tápanyagra van szüksége, ezért 3-4 hetente kell tápoldatozni.

Májusban a talaj felszínét meg kell lazítani, és ekkor már el kell kezdenünk rendszeresen öntözni a rózsát. A nyár folyamán ügyeljünk a folyamatos öntözésre és gyomlálásra, és arra, hogy figyeljük a rózsát, ha esetleg bármilyen kártevő, vagy betegség megtámadná, mert ez az időszak erre a legveszélyesebb. Ekkor jön el tehát a permetezés időszaka. Ha a rózsán betegség jeleit véljük felfedezni, metsszük le a fertőzött részt, és szerezzük be a megfelelő permetszert, amellyel megvédhetjük a további betegségektől és kártevőktől.

Szeptemberben érdemes 70 g kálimagnéziumot szórni a talajra, amely nagyon jó tápanyag a rózsa számára. Novemberben jön el az őszi metszés ideje, ezután pedig meg kell védeni a rózsát a fagytól, így fedjük be földdel a rügyeket.

A rózsabokor metszése

A rózsabokor gondozását és metszését kora tavasszal kell megkezdeni, amikor már elmúltak a fagyok és látjuk, hogy a növény növekedésnek indult. Ekkor kell lemetszeni az elhalt és sérült ágakat, majd ezután a többi tövet is le kell vágnunk úgy, hogy 4-5 egészségeset hagyjunk meg. Ezeknek az egészséges töveknek olyan vékonyaknak kell lenniük, mint egy ceruza.

Ezután a rózsabokrokat harmad, vagy fél magasságra vissza kell vágnunk, attól függően, hogy milyen magas növényt szeretnénk. A kifelé néző rügy felett kell levágnunk az ágat, hogy a rügyek felfelé és kifelé tudjanak nőni. Így a bokor közepe nyílt marad, és a levegő jobban átjárja.

rozsavi2

A minirózsa is gondoskodásra szorul

Sokunk kertjébe kerülnek elültetésre az ajándékba kapott minirózsák. Ezek a növények nyáron virágoznak, télen pedig pihennek. A mini rózsabokor a hagyományos rózsához hasonlóan nagyon sok napsütést igényel, így olyan helyre ültessük, ahol ezt meg fogja kapni. Óvatosak legyünk a körülötte lévő növényekkel, hiszen mivel azok valószínűleg jóval nagyobbak nála, árnyékot vethetnek rá.

Mivel kis növényről beszélünk, fontos, hogy tavasszal és ősszel kétnaponta, nyáron viszont minden nap meglocsoljuk. Műtrágyára is szüksége van, amelyet a tavaszi és nyári időszakban három hetente érdemes a talajra szórni.

Az elhalt virágok alatt 5 levéllel vágjuk le azokat, és távolítsuk el, mert ez sok energiát vesz el a növénytől, amelyet virágzásra fordíthat. Télen le fogja hullatni a leveleit, de így is öntözzük meg néha. Tavasszal pedig csodálatos virágaival fog örömet és szépséget hozni a kertünkbe.

Ha nincs kertünk, akkor is lehet rózsánk

Akinek nincs kertje, annak sem kell lemondani a gyönyörű rózsákról. Akár cserépben is lehet őket nevelni, akár mini, akár normál méretben is. Kikerülhetnek az erkélyre, de a lakásban is kiválóan érzik magukat, ha biztosítjuk számukra a megfelelő napfényt, a jó talajt és a rendszeres öntözést és tápoldatot.

A nagyobb rózsacserjéknek legalább 60 cm magas és széles cserépre van szükségük, amelynek az alján fontos, hogy legyenek vízlevezető lyuknak, hogy ne pangjon a víz. A rózsákat a cserép peremtől 7 cm mélyre kell ültetni. Ültetés után alaposan nyomkodjuk meg a földet, hogy ki tudjuk szorítani belőle a levegőt, majd jól locsoljuk meg.

A rózsa titkai

Ott van a legtöbb kertben, a legtöbb virágcsokorban, mégis olyan sok minden van, amit nem tudunk róla. Ahogy a mondás is tartja, nincsen rózsa tövis nélkül, pedig a rózsának nem is tövise, hanem tüskéje van.

A rózsa, nem túl meglepő módon, a rózsafélék családjába tartozik. Körülbelül 200 fajt tartanak számon, melyek nagy többsége lombhullató, bár Délkelet-Ázsiában találkozhatunk örökzöld rózsákkal is. A rózsafajok termése aszmagcsoport, melyet a rózsák esetében csipkebogyónak nevezünk. Kedveli az agyagos, tápanyagban dús talajt és a napfényt. Mi pedig kedveljük őt, és erre minden okunk meg is van.

A rózsaszirmokból már az ókorban is nyertek ki olajat, melynek óriási értéke volt. Az ókori egyiptomiak szent növényként tisztelték, és Ízisz istennőnek ajánlották fel. Az egyiptomi királynő, Kleopátra szobáinak padlóját előszeretettel hintették be rózsaszirmokkal, hogy illatos szőnyegen járhasson. Sőt, Néró egy téli lakomára egy tonna aranyért hozatott Egyiptomból rózsákat.

A rózsát nem csak nézni, hanem szagolni is érdemes, mert a memóriád javulni fog, a stressz szinted pedig csökkenni az illata hatására. Nem véletlen, hogy ösztönösen meg akarjuk szagolni, amikor látunk egy szép szál rózsát. A rózsa nagyon régóta jelen van az életükben. A világ legidősebb rózsáját körülbelül 1000 évesre becsülik, és a német Hildesheim katedrális falán éli életét, rózsás hangulatban.

Sajnos a tetvek is odavannak a rózsáért, ezért fontos, hogy permetezzük. Azonban, ha levendulát vagy zsályát költöztetünk a közvetlen szomszédságába, máris sokat tettünk azért, hogy megkeserítsük a tetvek életét, ugyanis ki nem állhatják a belőlük áradó illóolaj illatát.

A rózsa színe rejtett jelentést takar. A vörös rózsáról tudjuk, hogy a szerelem egyik legromantikusabb kifejezője, így ha ezt ajándékozunk, azzal szavak nélkül mondhatjuk ki, hogy szeretlek. A fehér rózsa az ártatlanság és a hűség mellett a búcsúzás szimbóluma is, ezért szoktak temetéseken is ezzel búcsúzni. A rózsaszín rózsával kifejezhetjük hálánkat, vagy köszönetünket, de az első randevún is ígéretes lehet ilyet kapni. A barackszínű rózsa szerénységet jelent. A sárga rózsa barátságot, de beteljesületlen szerelmet is jelképez, míg a lila varázslatot, bűbájt jelent.

Míg hazánknak a tulipán, addig az Egyesült Államoknak és az Egyesült Királyságnak is a rózsa lett a nemzeti virága. A rózsát nem csak nézhetjük, hanem házilag is könnyen tudunk rózsavizet készíteni. Gyűjtsünk össze körülbelül 45 dkg szirmot, és figyeljünk rá, hogy a legillatosabbak közül válasszunk. Tegyünk fel egy teáskannában vizet melegedni, dobjuk bele a szirmokat, és lassú tűzön melegítsük tovább. Erősítsünk egy locsolócsövet a kanna kiöntőjéhez, a másik végét pedig helyezzük egy palack szájába. Amikor a gőz kezdene kiáramolni, hűtsük le a cső közepét hideg vízzel, így a tömény rózsavíz egyenesen a palackba fog csepegni.

A szirmokból illatos potpourrit is készíthetünk. Gyűjtsük össze, majd szárítsuk meg a szirmokat. Csak teljesen ép, tiszta szirmokat gyűjtsünk. Hogy még izgalmasabb legyen, tegyünk hozzá szárított levendulát, kakukkfüvet, rozmaringot, szárított narancs- és citromhéjat is. Ha az illat pár héten belül elszáll, csepegtessünk rá illóolajat.

A még illatos, de már hervadásnak induló rózsából készíthetünk rózsazselét. A legjobb alapanyag ehhez a sötétpiros, erős illatú rózsa. Vágjuk össze apróra a szirmokat. Két csésze rózsasziromhoz, adjunk hozzá 4 csésze vörösbort vagy almalevet, majd vízzel felöntve forraljuk pár percig. Szűrjük le a levet, és keverjünk hozzá zselésítőt, cukrot és citromlevet, ízlés szerint. Máris kész a csodásan illatozó rózsazselé, amely saját fogyasztásra, de ajándékozásra is különleges meglepetés. A rózsából készülhet még szörp, szirup, lekvár, de kitűnően alkalmazhatóak szirmai különféle ételek díszítéséhez is.

| Forrás: agroinform.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details