2026. július 3., péntek - Kornél

Események

A Müpában kel életre Kiss Tibi és Vastag Gábor elképzelt színdarabja

718

A Quimby-frontember, Kiss Tibi és a kiváló gitáros-producer-hangmérnök, Vastag Gábor 2018-ban indította útjára az Aranyakkord formációt: a csapat azóta megjárta Amerikát is, május 11-én pedig Dalok a bolhapiacról címmel egy új, összművészeti előadással érkeznek a Müpába.

Amikor egy esős januári napon Soroksári úti próbatermük előterében Kiss Tibi lehuppant a kanapéra a szomszédos Sounday Stúdió alapítója, Vastag Gábor mellé, még egyikük sem sejtette, hogy ott, abban a pillanatban egy új zenekar születik. „Az Aranyakkord nem akaratból jött létre, hanem egyszerűen csak lett és egyszer csak azt vettük észre, hogy már a hatodik koncertet adjuk New Yorkban” - elevenítette fel a kezdeteket Gábor. Ez a könnyed spontaneitás pedig az egész projektet jól jellemzi. A két jóbarát és kolléga lényegében már tíz éve ír közösen dalokat filmzenékhez, egyéb projektekhez. Igazi zenei nagycsaládként funkcionálnak: Gábor, amellett, hogy több Quimby-lemez producereként is tevékenykedett a Varga Livius alapította A Kutya Vacsorája formációban pengeti a basszust. Egy idő után pedig csatlakozott a duóhoz a doboknál Gábor Andor „UFO”, aki mostanra állandó közreműködője lett az Aranyakkord koncerteknek, hiszen - ahogy Tibi fogalmazott - aki egyszer együtt játszott UFO-val, utána már nem annyira szeretne nélküle.

Repertoárjuk egy részét olyan dalok képezik, amelyek már egy ideje megszülettek, de végül a Quimby-lemezek helyett a képzeletbeli dalspájz polcaira kerültek. Ezeket aztán Tibi időről-időre elővette, és a már említett kanapén pengetve csiszolgatta, játszotta őket újra, Gábor pedig gyakran csatlakozott hozzá. „Eleve sokkal több dal született, mint amennyi befért volna a Quimbybe. […] A Budapest Bárba is mentek dalok, de még így is nagyon sok volt és mivel Kiss Tibi szólóesteket nem akartam csinálni, pont jókor jött az Aranyakkord” – foglalta össze Tibi az alkotói folyamatot. A saját közös szerzemények mellett az improvizációnak is bőven jut hely, amitől az egész kap egy kicsit tábortűzi, utcai zenélős hangulatot, ehhez pedig hozzájárul a minimalista hangszerelés is, hiszen a két gitár mellett csak ütőhangszerek szólalnak meg.  „Ezeknek a koncerteknek más az egész vibrációja, mint egy rock and roll bulinak, ahol üvöltő erősítők vannak a színpadon, teljesen máshol mozgat meg, a közönséget is máshogy inspirálja” – mesélte Gábor.

2019-ben mindösszesen másfél nap alatt rögzítették a Dalok a bolhapiacról live session albumot, amely egy elképzelt színházi előadáshoz íródott. Most pedig ez az elképzelt színdarab a Müpa színpadán végre valósággá válik. A dalok Pál Kálmán, a Karzat Színház rendezőjének elképzelése alapján rendeződnek újra, a zenészekhez pedig a Győri Balett és a Karzat Színház művészei is csatlakoznak. Így lesz egy „szimpla” élő koncertből összművészeti színházi produkció, amely bemutatja, hogy milyen küzdelmes az utazás az emberi természet végtelen tengerén.

 

Aranyakkord

Dalok a bolhapiacról

  1. május 11. szerda 20.00 – 22:00

Fesztivál Színház

Kiss Tibor – gitár, ének

Vastag Gábor – gitár

Gábor Andor „UFO” – ütőhangszerek

Közreműködik (tánc):

Férfi: Sebestyén Bálint

Nő: Szalai Judit

Bukott angyalok: Árvai Péter, Szilvai Balázs

Koreográfus: Sebestyén Bálint

Dramaturg: Borsa Kata

Rendező és tervező: Pál Kálmán

További információk: https://bit.ly/Aranyakkord

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/648960033012992/

| Esemény Menedzser

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details