2026. január 13., kedd - Veronika

Eseményfigyelő

A madáretetés során egyszerre gazdagodhatunk a madármegfigyelés örömével, valamint segíthetünk a madaraknak, hogy könnyedén átvészeljék a telet. Ahhoz azonban, hogy segítsünk, és ne okozzunk bajt,

Válságos időket élünk. Akinek van mit féltenie, s nem szereti a kiszolgáltatottságot, most cégcsoportba rendezi mindenét. Körbe bástyázza, betonbiztonságba helyezi a vagyoni értékeket kezelő céget.

Két különleges születésnap, egy este alatt! A nyolcvanas évek egyik legsikeresebb magyar zenekara, az Első Emelet éppen 40 évvel ezelőtt alakult, Berkes Gábort pedig 60.

Magyarország első számú koncertshow-ja megújul 2022-ben

Hiszen már nemcsak kizárólag fővárosi, hanem vidéki 2 MICHELIN-csillagos éttermünk is van! A budapesti STAND mellett a tatai Platán Gourmet is elnyerte a rangos két

Az őszi időszak legismertebb jeles napja a Márton-nap, amelyhez számos népszokás, hiedelem, az újbor kóstolása és a libalakoma kapcsolódik. November 12-én és 13-án a Szentendrei

November 7-9. között rendezik meg a több mint fél évszázados múltra visszatekintő, gazdag hagyományokkal rendelkező, fontos közművelődési funkciót is betöltő Debreceni Irodalmi Napokat - közölték

Nyolc budapesti helyszínen, bárokban és kávézókban huszonhat ingyenes minikoncertet adnak a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) kamaraformációi és Fischer Annie-ösztöndíjas ifjú tehetségek november 17-én, A zene éjszakáján.

Az európai demokrácia központja kinyitotta kapuit, tegyen egy sétát ott, ahol az egész EU-t érintő döntések születnek!

A Tatai Vadlúd Sokadalommal a távoli északi tundrák üzenetét magukkal hozó vadludakat köszöntjük. Igazi ünnep ez minden természetbarát számára. Olyan ünnep, amelyen a látványosságról és

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

More details
A 97. Ünnepi Könyvhét idén is a kortárs irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe lesz

A 97. Ünnepi Könyvhét idén is a kortárs irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe lesz

More details
Business & Security konferencia, 2026. március 4.

Business & Security konferencia, 2026. március 4.

More details
VI. Budapesti EgZootikus állatvásár és kiállítás, 2026. február 7.

VI. Budapesti EgZootikus állatvásár és kiállítás, 2026. február 7.

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Lépj be a Fejjel lefelé világába

Lépj be a Fejjel lefelé világába

More details
Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője