2026. január 13., kedd - Veronika

Eseményfigyelő

Magyar és külföldi pincészetek legjobb boraikkal, helyi termelők kézműves termékeikkel mutatkoznak be a pécsi vásárcsarnokban zajló 4. Adventi Borszalonon december 4-én, bronzvasárnap.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) kedden kezdődött kétnapos tisztújító közgyűlésén érdekes előadásokat is hallhattak a résztvevők. Rasztovits Dávid, a Digitális Turizmus Zrt. vezérigazgatója

Visegrádon továbbra is nyitva tart a Fellegvár és a Bobpálya. Egész télen megrendezik a lovagi tornákat, horgászhatunk a pisztrángos tavakban, sőt wellnessezhetünk is, hiszen a

Az elmúlt években az embereknek a megjelenésükkel kapcsolatos elvárásai erőteljesen megváltoztak. Míg korábban azért végeztettek bizonyos szépészeti beavatkozásokat, hogy szebbek legyenek és fiatalabbnak tűnjenek, ehelyett

Több, főként a sportot és a kultúrát érintő korlátozásról döntöttek Békéscsabán az energia drágulása miatt, több intézményt hónapokra bezárnak - közölte közösségi oldalán Szarvas Péter

 Frissek, fiatalok! címmel rendezi meg a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási Módszertani Központ az idén új helyre költözött Néprajzi Múzeummal társszervezésben a 2022. évi

Terepjárós dűlőtúrával, borkóstolóval és ínyenc borvacsorával kísért grand reopening eseményen próbáltuk ki a tarcali Andrássy Kúria & Spa megújult tereit és szolgáltatásait.

A hazai üzletlánc vásárlói is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy minél kevesebb élelmiszer landoljon a szemetesben: a SPAR a Munch online platformmal karöltve szorítja vissza az élelmiszerpazarlást,

Sokan az utolsó pillanatig halogatják a téli abroncscserét, amikor pedig végre rászánják magukat, akár hetekig is kell várniuk a gumisra. A Hankook Tire Magyarország Kft.

Lassan felsorolni is sok, hány előfizetéses online téka, vagy az angol elnevezés után SVOD-ként rövidített szolgáltatás veti meg a lábát Kelet-Európában, így hazánkban is. Pár

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

More details
A 97. Ünnepi Könyvhét idén is a kortárs irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe lesz

A 97. Ünnepi Könyvhét idén is a kortárs irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe lesz

More details
Business & Security konferencia, 2026. március 4.

Business & Security konferencia, 2026. március 4.

More details
VI. Budapesti EgZootikus állatvásár és kiállítás, 2026. február 7.

VI. Budapesti EgZootikus állatvásár és kiállítás, 2026. február 7.

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Lépj be a Fejjel lefelé világába

Lépj be a Fejjel lefelé világába

More details
Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője