2024. december 22., vasárnap - Zéno
A Startlap Utazás már most kiváncsi volt, és összegyűjtötte, mikor kezdődnek és meddig tartanak Európa legszebb karácsonyi vásárai idén. Némelyikük modern és
Ideje leporolni a szekrény mélyén lapuló korcsolyákat, ugyanis hazánk számos pontján várnak ránk szebbnél szebb korcsolyapályák, pompás ünnepi fényekbe burkolózva.
Ünnepi fényekben pompázó karácsonyi vásárban, vagyis a Kossuth téri Nagytemplom előtt lelhetünk rá a 750 négyzetméter nagyságú korcsolyapályára, amely január 7-ig várja a kicsiket és
Idén Miskolc belvárosának egésze ünnepi fénybe és karácsonyi pompába öltözött, hogy felejthetetlenné varázsolja az ünnepvárást a városlakók és az ide érkezők számára egyaránt. Ennek részeként
Ha inkább egy fedett pálya jegén suhannánk, akkor a Csabai Rendezvénypajtában találhatjuk meg a számításainkat, ahol a fagerendákkal átszelt térben igazán különleges hangulat vár ránk.
A folyók városában január 31-ig, a hét minden napján késő estig várja a korcsolyázni vágyókat a Dunakapu téri pálya, ahol 2500 forintért csúszhatunk, és ugyanennyiért
Mint minden évben, most is Székesfehérvár legkedveltebb pihenőhelyénél, a Zichy-ligetben állították fel a mintegy 800 négyzetméter nagyságú korcsolyapályát, amely egy 1896-ban épült Zenepavilon mellett helyezkedik
Impozáns környezetben, az Esterházy-kastély udvarán nyitott meg december elején a 20×40 méteres felületű korcsolyapálya, amelyet szinte minden irányból a kastély falai ölelnek körül.
A Balaton legszebb fekvésű és egyben az egyik legnagyobb korcsolyapályáját találhatjuk meg a balatonboglári kikötőnél, ahol a Jégre mindenki! mottóval csábítanak gyermekeket és felnőtteket egyaránt
Nem mehetünk el szó nélkül a Balaton egyik legszebb panorámájával bíró korcsolyapályája mellett sem, amelynek a Szigligeti Várudvar ad otthont. A vár tövében honoló, 500
|
Nehéz idők járnak a kiskereskedelmi szektorban. A…
Új színfolttal gazdagodott Budapest reggelizőkultúrája: a bulinegyedben…
A Nemzeti Filmintézet (NFI) több száz magyar…