2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Esemény Menedzser - kedd, 15 február 2022

Két kardszarvú antilop érkezett februárban Lipcséből a debreceni Nagyerdőbe - közölte a helyi állatkert vezetője.

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, hogy a nemzetközi állatvédelmi irányelveknek megfelelően a cirkuszi munkát maguk mögött

Az Andrássy úti játszóhely közel öt évadon át tartó teljes felújítása után végre elérkezik a nemzetközi szinten is várt pillanat: 2022 március 12-től.

Március 17-27. között rendezik meg az idei tavaszi Országos Éttermi Hetet, amelynek keretében országszerte több mint száz hazai étterem fix áron kínál háromfogásos menüsort.

A tréning módszer lényege Konfuciuszt idézve: “Mondd el és elfelejtem; mutasd meg és megjegyzem; engedd, hogy csináljam és megértem.” A kipróbáláson és a gyakorláson túl

Közel 5000 diák vált magabiztosabb nyelvhasználóvá a Dunay-féle beszédközpontú angoltanulási módszer által. Ma már majdhogynem alapképességnek számít az idegennyelv-ismeret, hiszen több évtizede iskolai keretek között

Mióta az életünk szerves részét képezi a technológia és annak rohamos fejlődése, szinte minden évben új trendekkel és innovációkkal találkozhattunk a digitális piacon.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2022 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28            

Tartalom galéria

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

More details
Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
Megjelent a legkisebbek krimije

Megjelent a legkisebbek krimije

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője