2026. április 26., vasárnap - Ervin

Esemény Menedzser - csütörtök, 10 február 2022

A Miskolci Balett ismét egy Petőfi Sándor művet ültet át a tánc nyelvére. A nagy sikerű János vitéz, valamint Arany János Rózsa és Ibolya című

A honfoglalás kori magyarok mindennapjait és a régész szakma érdekességeit bemutató kiállítással nyit újra a téli szünetet követően pénteken a szegedi Móra Ferenc Múzeum.

Nagyjavítás miatt augusztus óta nem járt a Budavári Sikló. Február 8-tól ismét elindultak a kívül-belül felújított szerelvények, minden nap reggel 8-tól este 10-ig szállítják az

20. alkalommal került megrendezésre az online marketingkommunikációs szakma legnagyobb hazai digitális versenye, ‘Az Év Honlapja’ pályázat. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat

Molnár Tamás régóta dédelgetett első, Szív utca című szólólemezét a Müpában mutatja be. Az Anti Fitness Club és a JETLAG zenekarok frontembere, valamint számtalan hazai

Egy páratlan életút ünnepe. 1949-ben itt, az Erkelben kiáltotta el magát először statisztaként, majd rendezni is itt kezdett. Az Operát nyolc évig vezette, az Operettet

A szerelem minden árnyalatát és a párkapcsolatok kihívásait is megjeleníti a közmédia csatornáinak filmkínálata a Házasság Hetében.

A Pest megyei községben szervezett rendezvény nagy népszerűségnek örvend, évente többezer érdeklődő látogat ki, hogy finomabbnál finomabb ételeket kóstolhassanak. A színvonalas gasztronómiai és zenei programsorozatot

Április 29. és május 15. között 30 helyszínen, több mint 100 eseménnyel várják a Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezői a látogatókat. A tavalyi online fesztivál után

Minden év elején komoly kérdés, mikor jutunk plusz szabadnaphoz egy-egy ünnep miatt, vagy éppen melyik szombaton kényszerülünk majd munkára. Hamarosan jön a március 15-i hosszú

1. oldal / 2

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2022 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28            

Tartalom galéria

2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

More details
Budapest Retro Élményközpont

Budapest Retro Élményközpont

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

More details
Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

More details
Fő a kávé - kávékiállítás

a kávé - kávékiállítás

More details
Hat percre a termináltól: több mint húszezer négyzetméteres parkoló épül Vecsésen

Hat percre a termináltól: több mint húszezer négyzetméteres parkoló épül Vecsésen

More details
Országos divat-talkshow sorozattal érkezik a Cinema City

Országos divat-talkshow sorozattal érkezik a Cinema City

More details
Föld napja: így lesz zöldebb a nyaralás Magyarországon

Föld napja: így lesz zöldebb a nyaralás Magyarországon

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője