2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Esemény Menedzser - csütörtök, 27 január 2022

A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének versenyét, két év kényszerszünet után tartják meg márciusban. A szervezők a hazai főzetek mellett számos szomszédos országból érkező sörre is számítanak.

Vasárnap nyílt napot tart a Gyermekvasút a Széchenyihegyi végállomáson, ahová 10 és 16 óra között várják színes programokkal a kisvasút világa iránt érdeklődő gyerekeket.

Öt éven belül félmillió magyar nő tölti be az ötvenet. Jó karban a jó korban – akár ez is lehetne a mottója Gyöngyösi Szilviának, aki

Az éttermek étlapjaira írt egyszerű, rövid üzenetek hatására kétszer olyan gyakran választanak a vendégek hús helyett növényi alapú fogást egy új kutatás szerint.

Nemrégiben tették közzé az úgynevezett Sheridan-lista legfrissebb kiadását, amely Európa vezető állatkertjeit rangsorolja egy összetett pontozási rendszer alapján. Ez a pontozási rendszer az egyes intézmények

Az Anima Sound System évindító nagykoncertjén nemcsak a zenekar három évtizedének népdalok által inspirált darabjai, de a legismertebb slágereik is szerepet kapnak, sőt, a tervek

Az írónál gitár van. A zenész meg felolvas. Grecsó Krisztián és Beck Zoli beszélgetnek, mert barátok, olvasnak, mert írnak, zenélnek, mert vannak dalaik.

2022-ben két év kihagyás után tavasszal ismét fizikai valójában várjuk  a 15. MACH-TECH – 9. IPAR NAPJAI és aVÉDŐHÁLÓ BUDAPEST szakkiállításainkon a kiállítókat és a látogatókat

Az immár hat éve elérhető ajánlat egyre több légikikötőben jelenik meg - írja az sg.hu.

Turisztikai fejlesztés miatt január 31-én bezár a Jászberényi Állat- és Növénykert, a tervek szerint idén március 1-jén nyitja meg kapuit újra a létesítmény - olvasható

1. oldal / 2

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2022 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője