2026. február 5., csütörtök - Ágota

Esemény Menedzser - csütörtök, 06 január 2022

A humusz lágy állagának eléréséhez elengedhetetlen, hogy magunk áztassuk be és főzzük meg a csicseriborsót, és ne konzervet használjunk. Alapvető hozzávalója ezenkívül a tahini szezámpaszta,

Pablo Picasso egykori múzsája, Françoise Gilot (1921, Neuilly-Sur-Seine /F) nemcsak 100. életévével állított fel tavaly rekordot, de a Sotheby’s londoni aukcióján, azt követően a Christie's

Január 7-én a komolyzene kedvelőit várja Siófokra a Kálmán Imre Művelődési Központ a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar és a Sziget Art-tánckar közreműködésével.

Január 8-án a Folly Arborétum és Borászat válik a Badacsonyi Borbarangolás újabb helyszínévé.

Generációkon keresztül örökölt, az emberi teljesítőképesség határtalanságában rendületlenül hívő emberfeletti akarat tudta évszázadokon keresztül életben tartani, megőrizni a cirkuszművészetet.

A Magyar Örökség és Hungarikum díjas 100 Tagú Cigányzenekar a világon egyedülálló együttes. Tagjai főleg cigány származású muzsikusok, a komolyzene mellett tradicionális magyar cigánymuzsikát is

Fesztiválunk elsődleges célkitűzése, hogy az újzene sokszínű és innovatív világát mindenki számára átláthatóvá tegyük.

Az enyhe időjárás miatt január 1-jén bezárta kapuit az eplényi Síaréna Vibe Park, ám remélhetőleg 8-án újra megnyitnak.

A szakképzés és felnőttképzés megújítása elengedhetetlenné vált a gyors technológiai fejlődés és a munkaerő-piaci elvárások folyamatos változása miatt. Az új képzési szerkezet egyik ágát a

Új videó készült a Magyar Pavilonról, amelyet újszerű módon ezúttal a kint dolgozó csaknem 70 fős csapat mutat be látványos felvételekkel.

1. oldal / 2

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2022 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Tartalom galéria

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Hobbi-, kézműves- és művészkellékek szakvására, 2026. február 6-10.

Hobbi-, kézműves- és művészkellékek szakvására, 2026. február 6-10.

More details
Christmasworld Frankfurt, 2026. február 6-10.

Christmasworld Frankfurt, 2026. február 6-10.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője