2026. február 5., csütörtök - Ágota

Esemény Menedzser - kedd, 08 június 2021

A Környezetvédelmi Világnapon hozta nyilvánosságra a Global Footprint Network(GFN) nevű kanadai szervezet a 2021-es globális túllövés napját. Ezen a napon használjuk el (=ökológiai lábnyom) a

2021 májusától új kiállítás látható a Királyi Palota A épületében, mely a Budai Várban a századfordulón történt nagyszabású fejlesztéseket párhuzamosan mutatja be a napjainkban a

A kiállítások és szakmai előadások mellett többek között műterem- és műhelylátogatások, tematikus séták, workshopok, kerekasztal-beszélgetés és filmvetítés is gazdagítja a programválasztékot.

Június 10-től újraindulnak a FlixBus nemzetközi menetrend szerinti távolsági buszai Magyarországról, eleinte a környező fővárosokba, Bécsbe, Zágrábba és Belgrádba lehet majd utazni a társasággal.

Kilenc saját és egy vendégelőadás bemutatójával - többek között Bulgakov, Szabó Magda, Hobo és Euripidész darabjaival - készül a 2021/2022-es évadra a Nemzeti Színház, amely

Budapesten és országszerte ingyenes rendezvényekkel várják az érdeklődőket június 20-án, vasárnap az emlékhelyek napján.

A Magyar Szabadidősport Szövetség által szervezett, a virtuális térben tartott #BEACTIVE NIGHT-on az otthon biztonságában mozoghattak a sport szerelmesei a világ bármely tájáról, de a

Öt napon át tartó Art and Antique – Régiség és kortárs művészeti kiállításra és vásárra készülnek a szervezők a Várkert Bazár termeiben, ahol a múlt

Június 10-én nyitja meg kapuit a Margitszigeti Szabadtéri Színház, ahol 4 hónap alatt 40 nagyszínpadi előadás látható, emellett 40 ingyenes gyerek és családi programmal, irodalmi

1. oldal / 2

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        

Tartalom galéria

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Hobbi-, kézműves- és művészkellékek szakvására, 2026. február 6-10.

Hobbi-, kézműves- és művészkellékek szakvására, 2026. február 6-10.

More details
Christmasworld Frankfurt, 2026. február 6-10.

Christmasworld Frankfurt, 2026. február 6-10.

More details
Ambiente Frankfurt, 2026. február 6-10.

Ambiente Frankfurt, 2026. február 6-10.

More details
Téli veszélyek a reptéri parkolókban: erre figyeljen indulás előtt

Téli veszélyek a reptéri parkolókban: erre figyeljen indulás előtt

More details
Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

More details
4 Helyszín Konyhabútor Kiállítás, 2026. február 20-22.

4 Helyszín Konyhabútor Kiállítás, 2026. február 20-22.

More details
FeHoVa, 2026. február 5-8.

FeHoVa, 2026. február 5-8.

More details
Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője