2026. július 3., péntek - Kornél

Turizmus

Visszatér a magyar utakra a FlixBus

653

Június 10-től újraindulnak a FlixBus nemzetközi menetrend szerinti távolsági buszai Magyarországról, eleinte a környező fővárosokba, Bécsbe, Zágrábba és Belgrádba lehet majd utazni a társasággal.

Budapest és Bécs között kezdetben irányonként 4 távolsági busz indul naponta, egyes összeköttetések a bécsi repülőteret is érintik. A magyar főváros és Zágráb között péntektől vasárnapig foglalhatók utazások. A Budapest-Belgrád viszonylaton heti négy utazási lehetőségből lehet választani. A FlixBus a járványügyi korlátozások enyhülésével és az utazási igények növekedésével párhuzamosan folyamatosan növeli majd az elérhető úti célok számát, fokozatosan visszaépítve hálózatát.

„A tavalyi tapasztalataink azt mutatják, hogy a korlátozások feloldásával a kereslet hamar nőni kezd. 2020 nyarán a legtöbb, hazánkból korábban elérhető országba újra tudtuk indítani buszainkat. Az emberek élvezni szeretnék az utazás szabadságát, a mi célunk pedig az, hogy ezt ismét mindenki számára elérhetővé tegyük. Bízunk benne, hogy az Európa-szerte folyamatban lévő oltási kampányoknak köszönhetően mostantól megszakítás nélkül dolgozhatunk azon, hogy nemzetközi útvonalainkon ismét a magyarok rendelkezésére álljunk” – mondta el Szabó Imre, a FlixBus magyarországi üzletfejlesztési és operációs projektvezetője.

A járatokon az elmúlt évhez hasonlóan továbbra is szakértőkkel és a hatóságokkal együttműködésben kialakított higiéniai és biztonsági intézkedések vannak érvényben.

A távolsági buszokat alaposan fertőtlenítik minden utazás után. A fel- és leszállás csak a hátsó ajtón keresztül lehetséges. Az utasok az érintésmentes jegyellenőrzést követően felszálláskor fertőtleníteni tudják a kezüket a buszon elhelyezett szer használatával. A szájat és orrot takaró maszk viselése a felszállástól kezdve az utazás teljes időtartamán keresztül egészen a leszállásig kötelező.

Erről a FlixBus ügyfelei az online jegyvásárláskor, a vásárlás visszaigazolásával együtt kapnak információt. A szabályokat a buszvezetők is ismertetik felszálláskor, illetve a vállalat weboldalán is megtalálhatók az előírások.

„Kérjük utasainkat, hogy indulás előtt minden esetben ellenőrizzék az utazás során érintett országok beutazási feltételeit, és csak akkor induljanak útnak, ha ezeknek teljes mértékben meg tudnak felelni. A FlixBus-utazások rugalmasan módosíthatók az indulást megelőző tizenötödik percig, így aki bármilyen okból nem tud az előre foglalt időpontban indulni, későbbre tolhatja, vagy lemondhatja jegyét” – tette hozzá Szabó Imre.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details