2026. február 26., csütörtök - Edina

Esemény Menedzser - szerda, 23 június 2021

Komplex infrastruktúra- és szolgáltatásfejlesztési program indul a Börzsönyben, melynek keretében erdei utak újulnak meg, hegyi kerékpáros ösvény és e-bike kerékpárkölcsönző épül, a családosok számára pedig

Június 25-én, pénteken kezdődik a Gyulai Várszínház 58. évada. Az esemény a Körös – Völgyi Sokadalommal együtt kezdődik. Az első bemutatóra hétfőn kerül sor. Ekkor

Több mint 60 borász borai mellett a trendi street food ételek legfrissebb kínálata, valamint a Máltai Manufaktúra is bemutatkozik különleges termékeivel.

A Magyarországi Tájházak Szövetsége idén is megrendezi a Tájházak Napja című országos rendezvénysorozatát, ezúttal rendhagyó módon, június 25–26-án, kapcsolódva a Múzeumok Éjszakájának redezvényeihez.

Szombaton rajtol el a balatoni öbölátúszás: több száz amatőr és profi veselkedik neki a Balatonfűzfő és Balatonalmádi közötti 3, illetve 9 kilométeres távnak. Az úszókat

A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó az elmúlt években a visegrádi négyek egyik legrangosabb közös kulturális eseményévé nőtte ki magát. Idén június 24. és 27.

Csak beoltott szurkolók lehetnek a nézőtéren a jövő évi, katari labdarúgó-világbajnokság mérkőzésein – döntött a katari kormány. Katar egymillió adag oltóanyagot biztosít a drukkereknek.

Három napja kezdődött el az igazi perzselő nyári hőség, ami azt is jelenti, hogy a magyar otthonokban kezd elviselhetetlen hőmérséklet uralkodni. A tartós meleg miatt

A világ legkúlabb utcáinak a rangsorolására vállalkozott az útikönyveiről ismert Time Out. Egészen Melbourne-ig kellene utazni, hogy megnézzük az idei győztest.

Továbbra is tartja magát az őszi szinten a hazai moziba járási hajlandóság, ami valahol biztató, valahol viszont még mindig beszédes az ódzkodás kapcsán.

1. oldal / 2

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        

Tartalom galéria

Hévízibivaly duatlon verseny, 2026. február 28.

Hévízibivaly duatlon verseny, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
KŐBÁNYA UNDERGROUND: fény-, hang- és térfesztivál

KŐBÁNYA UNDERGROUND: fény-, hang- és térfesztivál

More details
Indiai Filmfesztivál a Puskin Moziban,  2026. február 27. – március 1.

Indiai Filmfesztivál a Puskin Moziban, 2026. február 27. – március 1.

More details
Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban, 2026. május 25-ig

Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban, 2026. május 25-ig

More details
Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
Orchidea és Bromélia Kiállítás, 2026. március 19-22.

Orchidea és Bromélia Kiállítás, 2026. március 19-22.

More details
KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője