2024. május 6., hétfő - Ivett

Esemény Menedzser - péntek, 07 május 2021

Boldog község már nagyon várja, hogy újra legyen melegkonyhás étterme. Reméljük az pandémiahelyzet is lehetővé teszi a nyitást. Egy biztos az épület már áll, és

Hétfőtől, azaz május 10-től az óvodások és iskolások tesióráit és szakköreit tarthatják sportlétesítményben, uszodában, edzőteremben, vagy akár jégpályán is.

Érvényét vesztheti a védettségi igazolvány azoknál, akik nem veszik fel második oltást - derült ki a Kormányinfón.

Az épületrész déli homlokzatát az egykori tervek szerint a Nemzeti Hauszmann Program részeként építették újjá, és az Oroszlános udvar felőli északi homlokzat is felújítva, eredeti

Jelentős visszaesést hozott a 2020-as év az ékszergyártás területén is, legfőképpen azért, mert a korlátozások miatt rengeteg esküvőt el kellett halasztani, de a megvásárolt karikagyűrűk

Azok, akik eladásra kínálják lakásukat, családi házukat, sokszor nem is tudják, hogy vannak olyan felújítási munkák, melyek konkrétan megemelhetik ingatlanuk eladási értékét. Fontos viszont tisztában

Több mint 21 milliárd forint kormányzati támogatásból vízi élményparkot építenek a Modern városok program részeként Győrben, a fejlesztést 2023 tavaszán fejezik be - mondta a

Márpedig sokan szeretnek, erről árulkodik, hogy május első hétvégéjén rekordot döntött a személyforgalom a BAHART-nál. Dónucz László igazgató az InfoRádiónak elmondta, hogy megújult a szezonra

A MÁV-Start új, kizárólag a digitális csatornákon megvásárolható jegytípust, okosjegyet vezetett be elsőként a szegedi vonalon közlekedő vonatok InterCity kocsijaira. A korlátozott számban kapható jegyekkel

Ahogy az egyes generációk az életútjukban is más-más állomásoknál tartanak, úgy a munkával kapcsolatos elvárásaik is különbözőek. HR-cikksorozatunk harmadik részéből kiderül, mitől lehet a generációra

1. oldal / 2

TERMESZ Szerszámház

Április hónap MILWAUKEE gépe!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Tartalom galéria

Cégmarketing trendek – Legyünk jelen egyszerre mindenhol! 2024. május 30.

Cégmarketing trendek – Legyünk jelen egyszerre mindenhol! 2024. május 30.

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Kisvasutak napja: felejthetetlen utazás kicsinek és nagyoknak

Kisvasutak napja: felejthetetlen utazás kicsinek és nagyoknak

More details
Új képzőművészeti kiállítás több mint 80, ritkán látható Munkácsy-festménnyel

Új képzőművészeti kiállítás több mint 80, ritkán látható Munkácsy-festménnyel

More details
Itt az első Debrecen Art Week, 2024. május 9. és 12.

Itt az első Debrecen Art Week, 2024. május 9. és 12.

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2024. május 24-25.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2024. május 24-25.

More details
Virágzó kert: anyák napi séta az ELTE Füvészkertben, 2024. május 5.

Virágzó kert: anyák napi séta az ELTE Füvészkertben, 2024. május 5.

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Budapesti Tavaszi Fesztivál, 2024. április 29. - május 12.

Budapesti Tavaszi Fesztivál, 2024. április 29. - május 12.

More details