2026. július 2., csütörtök - Ottó

Hírek, elemzések

Elkészült a Budavári Palota első helyreállított épületrésze

557

Az épületrész déli homlokzatát az egykori tervek szerint a Nemzeti Hauszmann Program részeként építették újjá, és az Oroszlános udvar felőli északi homlokzat is felújítva, eredeti formájában látható. A belső térszerkezet visszaállítása után az épületszárnyban kezdődött meg néhány hete az újjászülető Szent István-terem belsőépítészeti kialakítása is.

A déli összekötő szárny egy aránylag keskeny épületrész a Budavári Palota együttesén belül, amely Hauszmann Alajos tervei alapján épült az új, krisztinavárosi szárnnyal egy időben. A déli nyaktagnak is nevezett épületrészben hozták létre 1902-ben a nemzetközi hírű Szent István-termet, amelyet a keleti és nyugati palotaszárnyból is meg lehetett közelíteni. A nyaktag mindkét homlokzatát közel egyformán alakították ki, az Oroszlános udvar felőli északi kapu két oldalára Senyei Károly Háború és Béke című szoborcsoportjának alakjai kerültek.

A második világháborúban a déli összekötő palotaszárny súlyos sérüléseket szenvedett. A Gellért-hegyre néző homlokzatot helyreállítás helyett az állampárt utasítására leegyszerűsítve átépítették, és évtizedekig csupán az udvari nézete emlékeztetett az eredeti állapotokra. Az épületrészben megsemmisült a Szent István-terem is, helyén a háborút követő átépítés után a többi között dolgozószobát és tárolóhelyiséget alakítottak ki.

A déli oldalon már messziről látható a Budavári Palota elsőként helyreállított homlokzata, amely most századfordulós fényében született újjá, ahogyan Hauszmann Alajos megálmodta. A második világháború után kialakított lecsupaszított falak és jellegtelen ablakok helyett visszakerültek a homlokzatot díszítő, süttői mészkőből készült oszlopok és domborművek. A Várkapitányság helyreállította az eredeti, Hauszmann tervezte és Thék Endre gyártotta ablakokkal megegyező nyílászárókat is.

A hiteles helyreállítás érdekében a déli homlokzatot teljesen elbontották, majd az eredeti tervek szerint újjáépítették, ahogy a korabeli belső térszerkezetet is rekonstruálták. A munkálatokat falkutatással, műemlékvédelmi és régészeti kutatással kezdték, amelyek során több korszak emlékei kerültek elő. A feltárt részleteket, valamint archív fotókat is felhasználtak a hiteles végeredmény érdekében.

Az Oroszlános udvar felőli északi oldalon jelenleg a restaurátor szakemberek tisztítják és javítják a kőelemeket. A korhű ablakok már itt is helyükre kerültek, a bejárat pedig a Hauszmann-kori faragott fakapuit kapja vissza. A munkálatok végeztével új díszkivilágítás emeli tovább a palotaszárny szépségét. A Budavári Palota külső megújításának első szakasza próbafeladatként is értelmezhető, a rekonstrukció folytatódik, a munkával a Szent György tér felől, északról déli irányba haladnak tovább.

Az eredeti állapotában helyreállított déli összekötő szárny és az újjászületett Szent István-terem kapuit augusztus 20-án nyitják meg a nagyközönség előtt, az első napokban ingyenesen.

(Forrás: kultura.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője