2025. december 28., vasárnap - Kamilla

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

Esemény Menedzser - kedd, 05 január 2021

Scheffler Tibor megannyi, hosszabb-rövidebb túrát szervezett már kisebb csoportoknak. Legutóbb, akik vele tartottak, a Budai hegység körtúrán vehettek részt, ahol érintették Csillebércet és Makkosmáriát is.

Új szállodával bővült a döntősök tábora A Best of Az Év Hotele Közönségszavazás negyedik évadában. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége szakmai támogatásával, illetve az

Noha a világjárvány szerte a világon hátráltatja a beruházásokat, 2021-ben mégis jó néhány izgalmas épületet adnak át. Mivel ezeket az ingatlanokat évekkel ezelőtt tervezték, várhatóan

Egy Gesztesi Károly által készített hangoskönyv jelent meg a YouTube-on, amelyen az elhunyt színész négy bibliai evangéliumot olvas fel – szúrta ki az ATV.

VígSTREAMház, ez a Vígszínház új neve, legalábbis a virtuális világban. A fővárosi teátrum streamelt előadásai ugyanis a koronavírus után is láthatóak lesznek.

Egyetlen sípálya van nyitva, és pont emiatt naponta csak 1500 vendéget tud fogadni Eplény.

Főként a Dunántúlon erősen felhős, borult időre számíthatunk. Csak helyenként vékonyodhat el, szakadozhat fel a felhőzet. Az ország keleti részén és a Duna vonalában reggelig

Az Európai Bizottság 2020-as tervei között szerepel az épületek energetikai állapotának javítása, mely az üvegházhatású gázok kibocsátása mellett az energiahatékonyság növelését is jelentené.

2. oldal / 2

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője