2025. december 22., hétfő - Zéno

Esemény Menedzser - szerda, 23 szeptember 2020

Szeptember 22. és 27. között tartják a fesztivált a tatabányai Jászai Mari Színházban. A Jászai Mari Színház 2015-ben azzal a céllal hívta életre Monodráma és

A közönség az első élő közvetítést október 3-án délután 3 órakor láthatja, amelyre a cirkusz weboldalán válthatók kedvezményes, normál és családi jegyek.

A Tolnai-hegyhát legjelentősebb turisztikai létesítménye a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. által működtetett Lengyel-annafürdői Turisztikai és Természetismereti Központ.

Az emberiség bármit megadna azért, hogy elkerüljük a koronavírus-járvány második hullámát, ugyanakkor az már nem érné felkészületlenül a cégeket. A fertőzés terjedésének visszaszorítása érdekében hozott

A koronavírus-járvány miatt egyre nagyobb népszerűségnek örvend a falusi CSOK. A támogatás mellett sokakat az is motivál, hogy mivel sok helyen nem kell bejárni dolgozni,

Normál menetrendben zajlanak majd az őszi érettségi vizsgák a tervek szerint, persze szigorú óvintézkedések mellett – mondta el a Magyar Nemzetnek adott interjúban Hajnal Gabriella,

A szerdától látogatható Kis-Balaton Látogatóközpontból elektromos járművel vagy akár kenuval és kajakkal is felfedezhető a Kis-Balaton.

Vannak nyertesei is az idei nyári covid-helyzetnek. Itt az egyik, mutatjuk! Az MKB SZÉP Kártya közel 10 éves működése során első alkalommal, idén júliusban haladta

A Széllkapu Park átadása új lehetőségeket nyit az immáron mintegy 6 hektáros területen fekvő, s jövőre a 20. születésnapját ünneplő Millenáris előtt. A sokszínű létesítményben

Az államilag támogatott lakáshoz jutás újabb lehetősége 2019. július elsejétől a falusi CSOK, amely 2022. június 30-ig vehető igénybe a jelenlegi törvény szerint.

1. oldal / 2

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője