2026. július 3., péntek - Kornél

Turizmus

Átadták a Kis-Balaton Látogatóközpontot

941

A szerdától látogatható Kis-Balaton Látogatóközpontból elektromos járművel vagy akár kenuval és kajakkal is felfedezhető a Kis-Balaton.

Nagy István agrárminiszter az 1,2 milliárd forintból épített Kis-Balaton Látogatóközpont átadásán beszédében azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt évtizedben az Agrárminisztérium több mint 60 milliárd forintot fordított a természeti értékeink megóvását és bemutatását célzó közvetlen beruházásokra. Nagy István elmondta még: a nemzeti parkok látogatószáma mára már meghaladja évente az 1,6 milliót, a hatalmas érdeklődés miatt szükség van a kínálat folyamatos fejlesztésére, megújulására is. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságnak (BFNPI) 38 ökoturisztikai létesítménye van, köztük a tihanyi Belső-tó partján álló Levendulaház, a tapolcai tavasbarlang és a bakonybéli Pannon Csillagda.

A Kis-Balaton Látogatóközpont kialakításának keretében már tavaly megújult a Diás-szigeten a Fekete István Emlékhely, a most átadott beruházás pedig modern, 21. századi módon mutatja be a nagy jelentőségű, fokozottan védett nemzeti parki tájegység értékeit.

Puskás Zoltán, a BFNPI igazgatója arra emlékeztetett, hogy a Kis-Balaton nemzeti parkként, természetvédelmi területként "a természet szentélye", ahol számtalan állatfaj mellett több mint 300-féle madár fészkel, köztük a hazai természetvédelem címerállata, a nagykócsag. Az igazgatóság eddig 14 bemutatóhelyet és három látogatóközpontot tartott fent, ahol évente mintegy 450 ezer látogatót fogad. A tizenötödikként szerdától látogatható Kis-Balaton Látogatóközpontból elektromos járművel vagy akár kenuval és kajakkal is felfedezhető a Kis-Balaton - ismertette az igazgató.

Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) egyebek mellett arról beszélt, hogy a Kis-Balatont az elmúlt évtizedekben egyre többen fedezték fel. Ma már önálló turisztikai célpontnak számít, főként a Keszthelyen, Hévízen, Zalakaroson pihenő turisták számára, akik akár kerékpáros vagy gyalogos túrákon is felfedezhetik a környéket.

(Forrás: turizmusonline.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details