2026. június 30., kedd - Pál

Hírek, elemzések

Régi-új szerepben a Millenáris

520

A Széllkapu Park átadása új lehetőségeket nyit az immáron mintegy 6 hektáros területen fekvő, s jövőre a 20. születésnapját ünneplő Millenáris előtt. A sokszínű létesítményben rejlő lehetőségekről és kihívásaikról Dankó Virág ügyvezető igazgató adott interjút nem rég a turizmus.com-nak.

2019 decemberében lett a Millenáris ügyvezetője. Hogyan változtatta meg az elképzeléseit a pandémia, és mi volt a stratégiájuk a válságban?

Tavasszal szinte az összes betervezett rendezvényünk elmaradt, ami gazdasági értelemben nagy csapás volt, másrészt viszont áldást jelentett: stratégiánkat nem a napi munka mellett, hanem csendes nyugalomban tudtuk kialakítani. Jutott idő a kollégák megismerésére, a helyszínben rejlő lehetőségek alapos felmérésére. Előre menekültünk: a tavasz folyamán olyan komplex és részleteiben kidolgozott koncepciót tettünk le az asztalra, melyet a kormány elsőre elfogadott.

A nyár remek lehetőséget adott a kísérletezésre, az elképzelésünknek megfelelő programok kialakítására. A MÁV Szimfonikusokkal közösen valósítottuk meg a kötetlen hangulatú, „Music ül a fűben” elnevezésű előadásokat, nagy érdeklődés mellett.

A szabadtéri zenei eseményeket a későbbiekben is szeretnénk megtartani, emellett szabadtéri kiállításokat és egyéb kulturális eseményeket tervezünk. A parkban az egykori Ganz-gyár történetét bemutató tematikus sétákat indítunk, a botanikus kerttel felérő Széllkapu növénykülönlegességeiről külön adatbázist hoztunk létre. Épületeinkben dinamikus eseményeket (szakmai fórumokat, vitaesteket, kisebb kulturális rendezvényeket) is szeretnénk életre hívni. Kommunikációs csatornákat építünk ki, hogy a környéken élők elképzeléseit, elvárásait megismerjük.

Nem tagadom, folyamatosan újratervezünk, de a csapat nem riad meg az akadályoktól. Folytatjuk az évekkel korábban megkezdett felújítási munkálatokat is, hiszen épületeink folyamatos törődést igényelnek. A cél, hogy 2022-re minden szükséges beavatkozást elvégezzünk. Az új egységek megnyitása révén a következő 1,5 évben végre a sokszínű gasztronómiai kínálat is kialakulhat.

Hogyan befolyásolta a Millenáris átalakulását a Széllkapu augusztus végi átadása?

Egyértelműen bővítette a mozgásterünket és segít a fő cél, a gyökereinkhez való visszatérés megvalósításában. Mivel a környéken élek, jól emlékszem rá, hogy a Millenáris 20 évvel ezelőtti megnyitása óriási élmény volt: az évtizedekig elzárt, komor és pusztuló épülettömb egyszer csak kitárta a kapuit, meghatározó kulturális térré és vonzó közösségi térré vált. Ehhez a tartalomhoz szeretnénk visszanyúlni.

A célunk, hogy a jövőben ne csak egy-egy esemény vonzza a látogatókat, hanem élettel és vonzó eseményekkel teljen meg a park, melyek kedvéért az év bármely napján érdemes ide eljönni. Meggyőződésem, hogy a hétköznapi programok és a nagyobb, időszakos események jól megférnek egymás mellett, éppúgy, mint a 2,5 hektáros zöld terület lehetőségei az épületek által kínált kulturális és közösségi tartalmakkal.

Szakmai koncepciójának fontos eleme az Álmok álmodói - Világraszóló magyarok című tárlat újabb formájának életre hívása. Miért fontos ez az Ön számára?

Szívesen tisztelgek az eredeti kiállítás létrehozói előtt egy hasonló léptékű és tartalmú, az elmúlt 20 év eredményeit is összegző tárlattal. Meggyőződésem, hogy a magyar tudomány, ipar, technika, művészet és kultúra kiemelkedő személyiségeit és találmányait, s azok globális fejlődésre vonatkozó hatásait bemutató kiállításnak megvan a létjogosultsága. Az új attrakció 2021 végétől gazdagítja a Millenáris kínálatát.

A működésben korábban nagy szerepet játszó céges események most háttérbe szorulnak?

Egyensúlyra törekszünk, hiszen az üzleti rendezvényeknek a költségvetésünkben fontos szerepe van, de fontosnak tartjuk, hogy legyenek saját eseményeink is. A cégek nagy része egyébként optimista, őszi rendezvényeiket néhányan tavaszra tolták, de szeptember közepétől október végéig tele van a naptárunk.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője