2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Esemény Menedzser - szerda, 24 június 2020

Az 5,61 kilométer hosszú kerékpárút mellett egy új kerékpáros pihenőhely is létesül, kettőt pedig felújítanak.

Kedden újra kinyitotta kapuit a nagyközönség előtt a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum. Ando György igazgató elmondta, az intézmény ugyanúgy látogatható, mint a járvány előtt, vagyis

Zsámbék különleges szabadtéri helyszínei adnak otthont a Zsámbéki Nyári Színház idei programjainak. A frissen felújított Zichy-kastély nyitott belső udvarán álló színpadra tervezik idén az előadások

A koronavírus miatti hosszú bezárást követően június 19-től ismét kinyitottak a Zsolnay Kulturális Negyed kiállításai. Az első látogatók meglepődve tapasztalták, hogy a műtárgyak kedves, humoros

Most, hogy egyre többen szeretnének kimozdulni a karantén után, népszerű programnak számít hazánk szépségeinek, különlegességeinek felfedezése. Ebben próbálunk most segíteni azoknak, akik valami újdonságra vágynak

360 fokos filmeken és egyedi hangulatú animációs videókon keresztül mutatja be a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a nemrég megnyitott és most nyitás előtt álló bemutatóhelyeit

Múlt héten csütörtökön este fogadta ez évben először az egervári vár udvarán a nézőket az Egervári Kastélyszínház, benne a Turay Ida Színház társulata.

A turizmus komoly veszteségeket szenvedett el az elmúlt hónapokban, amelyek nem fognak elmúlni nyomtalanul. Ugyanakkor már látható jelei vannak a javulásnak is.

A Power of Live Events/Az élmény ereje közösséghez eddig 24 országból 160 szereplő csatlakozott. A social media kampány azzal a céllal indult májusban, hogy a

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet

Goztola Lorent Kristina magyar tervező ruhájában nyűgözte le a francia filmes elitet

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője