2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Esemény Menedzser - kedd, 16 június 2020

Hogyan látják a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány kurátorai a koronaválság utáni újraindulást? Interjúsorozatunkban ezúttal Ganczer Gáborral, a MaReSz elnökével, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk a

A koronavírus-járvány talán a rendezvényiparban okozta a legnagyobb károkat. A legrosszabb helyzetben a rendezvényszervező ügynökségek munkatársai vannak: szinte nem volt olyan, akinek ne csökkent volna

Először a 19. század végén azonosították a kapszaicin nevű vegyületet, ami a paprikát csípőssé teszi. Vannak, akik imádják a csípős ételeket, de nem árt tudni

A Szakcsi Lakatos Róbert Trióval nyitja meg kapuit az élőzenés szórakozóhely a hosszú kényszerpihenő után. A biztonságos szórakozást maximálisan szem előtt tartva a megszokott magas

„Nem rap, nem slam poetry, nem megzenésített vers és nem is teljesen hagyományos dalszöveg, hanem egyfajta zenei költészet” – mondta legújabb szerzeményéről a már Prédikátor

Az eredeti ár harmadáért lehet venni júniustól Ikea-bútorokat, amelyekhez garancia is jár. A magyar Ikea már tavaly januárban bejelentette, hogy a régióban először a cseh

El tudsz képzelni jobb nyáresti programot, mint egy jó kis szabadtéri mozizás?

A Nyugdíjasok Országos Szövetsége 2019. évi fotópályázatán a hazai és határon túli magyar amatőr fotóbarátok három kategóriában – 1.) 20 éves korig, 2.) 20–63 éves

Balatonfüred egyik fontos műemléke, az Esterházy-kastély lesz az otthona felújítás után egy különleges látogatóközpontnak, mely a nyaralás történetét mutatja majd be.

Mától újraindulhat az egészségügyi ellátás, nincs már látogatási tilalom a kórházakban sem, de nagyon szigorúak a szabályok, kötelező a maszk a látogatóknak.

1. oldal / 2

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője