2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Esemény Menedzser - hétfő, 07 december 2020

Az ünnepek során szinte minden háztartásban megtalálható a fahéj és a szegfűszeg, melyek megfűszerezik a karácsonyi hangulatot.

Az épülő Néprajzi Múzeumban önálló gyermek- és ifjúsági kiállítótér nyílik, amelyet a leendő látogatók is formálhatnak, többek között arról is dönthetnek, mint hogy mi legyen

A korábbi évek 25 milliós látogatószámánál idén mintegy 20-25 százalékkal több kiránduló kereste fel a Pilisi Parkerdő Zrt. által kezelt területeket.

A szigorú intézkedéseket fenn kell tartani – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Facebook-videóban. További egy hónapig marad a kijárási tilalom, ami alól a szilveszter

Ötven-száz fős tömegek „sétálnak” együtt a belvárosban hétvégente, a résztvevők a Bevásárlóutca Menedzsment (BUM) őszi kanapétúráján keresztül ismerhetik meg a főváros legérdekesebb utcáit élő, Zoom

A Hosszúlépés. Járunk? városi sétaszervező cég alapítói megunták, hogy amikor a Normafára mennek kirándulni, nyáron zsírban tocsogó lángos, télen kannás forralt bor várja őket.

A járvány második hullámának elején a gazdasági szereplők még reménykedtek. Ma már eluralkodott a kilátástalanság érzete. Meddig tart a recesszió, mikor indulhatunk el ledolgozni az

Érzékenyebb lett a fogyasztó, mióta gyökerestől megváltozott a világ. Még mindig a személyes márka és a cégbrand együtt, összehangolva hozza a legtöbb bevételt. A személyes

December 3-án megnyitották az első sípályát az eplényi síarénában - közölte a síközpont a közösségi oldalán.

Már öt külföldi ország gyógyszertáraiban elérhető az Air7 nevű, Magyarországon idén nyár óta kapható, itthon fejlesztett és gyártott étrend-kiegészítő. A tüdő vitaminjának megalkotását a pandémia

1. oldal / 2

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« December 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
Financial IT, 2026. május 28.

Financial IT, 2026. május 28.

More details
GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Állat- és növényszeretet napja

Állat- és növényszeretet napja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője