2026. május 23., szombat - Dezső

A kecskeméti Rózsahölgyek két évente ítélik oda a Harmónia díjat. Ezt a kitüntetést kizárólag olyan személy kaphatja meg, aki mély érzésű, jóságos, szeretetet sugároz, tevékenységének pedig nyoma van.

Tavasszal egy, ősszel két kiállítás egy fedél alatt! A Cadeaux kiállításon kézzel készült, vagy nagy szériában gyártott ajándékok, asztaldekoráció, játék, virág, emléktárgyak, ajándéktárgyak, reklámajándékok, képek és keretek várják a nagyérdeműt.

A kétévente megrendezésre kerülő szakkiállítás középpontjában a terápia, a prevenció és az orvosi rehabilitáció áll. A téma most is aktuális.

Lipcse – a zene városa. 2019-ben először került megrendezésre a musicpark, mely nemcsak a hivatásos és hobbyzenészeknek, hanem maguknak a zenebarátoknak is egy élményt nyújtó kiállítás lett. 

A denkmal idén novemberben újra lehetőséget kínál Lipcsében, hogy a megszokott, élő formában találkozhassanak azok a szakemberek, akiknek szívügyük a műemlékvédelem, a restaurálás.

Kellemes és családias környezetben, a belvárosban található Állatkert kongresszusi csarnokában, késő estig meghosszabbított nyitvatartással került volna megrendezésre a D/O, de sajnos 2020-ban elmarad!

Kiskunhalason már mindenki a közelgő eseményről beszél, hiszen lassan megnyitja a horgászok birodalma a több napos rendezvénysorozat idei évi eseményét, mely a közelgő tavasz egyik jelképes ünnepélye. Több éve hívogatja a horgászokat a helyszín.

Az egy időben és egy helyen megrendezésre kerülő három szakkiálítás sok újdonsággal és nagyszerű programokkal várja az érdeklődőket.

Már ötödik éve folyamatosan megépítik Lengyelország téli fővárosában az úgynevezett hólabirintust. Idén nemcsak ezt, hanem szánkópályát vagy egy piramist is ki lehet próbálni. Mini állatkert is várja a látogatókat.

Kifli.hu néven új online szupermarket és piactér nyílt Magyarországon; mivel a már működő cseh rendszert vezették be, így az induláshoz szükséges ráfordítás 5-6 millió euró volt.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője