2026. július 2., csütörtök - Ottó

Turizmus

Újra hólabirintus Zakopanéban

1424

Már ötödik éve folyamatosan megépítik Lengyelország téli fővárosában az úgynevezett hólabirintust. Idén nemcsak ezt, hanem szánkópályát vagy egy piramist is ki lehet próbálni. Mini állatkert is várja a látogatókat.

Közel 2500 négyzetméternyi területen a síugrósánc lábánál az idén is elkészült a hólabirintus, amelyet január 22. óta fedezhetnek fel a látogatók. A megnyitó egy kicsit késett az időjárás miatt, ezt a hatalmas mennyiségű havat közel egy hónapig gyártották a hóágyúkkal - számolt be róla a sielok.hu.

Vasárnap óta már a jégpiramis megtekinthető, amelyet az egyik gízai piramis 1:10-es kicsinyített méretben megépített mása. A 14,6 méter magas és 23 méter széles piramis kamráiban jégszobrokat állítottak ki. A jégpiramis újdonságnak számít a korábbi évekhez képest.

Szintén szobrokat állítottak ki az iglu 10 termében. A közel száz darab szobor témáit a Disney mesevilág ihlette. A területen létrehoztak egy mini állatkertet is, ahol természetesen a téli hideget jól tűrő állatokat lehet megtekinteni. Szokás szerint, többsávos szánkópálya is várja az érdeklődőket.

Hétvégén a profik már versenyeztek

A hazai közönség előtt szereplő Kamil Stoch nyerte még vasárnap a síugrók világkupa-versenyét a lengyelországi Zakopanéban. A második helyen a pontversenyben is második osztrák Stefan Kraft végzett, harmadik a Négysáncverseny címvédője, a szintén lengyel Dawid Kubacki lett. A világkupa éllovasa, a német Karl Geiger ötödik lett, de így is maradt a pontverseny első helyén.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője