2025. augusztus 24., vasárnap - Bertalan

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

A tavasz mindig is a divatról szólt az Allee-ban, és idén sincs ez másképp, hiszen március 5. és 14. között 16 alkalommal látványos fashion show várja a bevásárlóközpont látogatóit.

A Makovecz Imre nevével jegyzett organikus stílusban megtervezett épület közel 2 ezer négyzetméteres lesz a WHB-Épkar Építőipari Kft. munkájával.

Minek örült a legjobban Gombóc Artúr? A csokoládénak! Igen, Gombóc Artúr a világon mindennél jobban szerette a csokoládét.

A darabon már a sokadik generáció nő föl. Az anyukák, a nagymamák sokszor együtt éneklik a dalokat a színészekkel, a közönségszervezők pedig állítják, a gyerekek jó része is többször látja az előadást: hétköznapokon óvodai, iskolai csoportokban, hétvégén pedig a családdal.

A Kolibri Fészek előadása egy kalandos éven át követi Bogyó, a csigafiú és Babóca, a katicalány barátságának fordulatos állomásait.

A Kolibri Színházból ismert Alexics Rita, Philipp György, karmester-rendező, és Mózes Zoltán, kortárs performer közös előadásában mindannyiunk első hangi és képi emlékei elevenednek meg, amik sok szempontból meghatározóak, még ha nem is emlékszünk rájuk tisztán.

Alíz tízéves lett. A család összegyűlik, hogy megünnepeljék a kislányt, ám az ünnepség nem éppen úgy alakul, mint ahogy azt Alíz édesanyja megálmodta.

Egy tanulmány eredményei alapján kijelenthető, hogy azok az emberek, akik tengerek, óceánok közelében élnek sokkal jobb egészségnek örvendenek szárazföldi társaiknál.

Mesetér-látványtárral és kenyérsütő színnel gazdagodott a Szennai Skanzen, a csütörtökön átadott, mintegy 60 millió forintos beruházás több látogató fogadását teszi lehetővé a Szabadtéri Néprajzi Múzeum tagintézményeként működő létesítményben.

Március 31-én zárunk, de az éjszakai kivilágítás csak február 29-ig látható! Ha teljes pompájában, nappali és éjszakai fényekben is szeretnétek megnézni a kiállítást, akkor már csak néhány nap maradt erre.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője