2024. május 18., szombat - Erik
2019-ben immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Tiszai Hal Napja – Sparhelt Fesztivál Szolnokon a Tisza partján és a Tiszai hajósok terén a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. szervezésében. A sajátos hangulatú, a város nyári rendezvényeit záró program a folyó élővilágával, a partjain élők hagyományaival,...
Elképesztő fejlődésen ment keresztül a magyaroszági vendéglátás az elmúlt tizenöt évben, Budapest pedig a régió egyik gasztronómiai központjává vált - mondta Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke. Hamvas Zoltán emlékeztetett arra, hogy a fővárosban egyre több a nemzetközileg elismert vendéglátóhely,...
Több mint 100 millió forintos pályázati forrással és 60 millió forintos önkormányzati hozzájárulással újították fel fel Zalakaroson az önkormányzat tulajdonában lévő Fürdő Hotelt. A 22 szobás, 55 férőhelyes hotel felújítása keretében újrafestették a homlokzatot és a belső tereket, átalakították a vizesblokkokat és kicserélték az előterek burkolatait.
A Társasjátékok Ünnepe egy két napos rendezvény, melyet hagyományosan november utolsó hétvégéjén tartunk meg. Az Ünnep lehetőséget ad, hogy a látogatók minél több társasjátékot próbáljanak ki. Játékkiadók és forgalmazók egyaránt bemutatják legnépszerűbb és legélvezetesebb játékaikat, melyeket játékmesterek útmutatásával lehet asztalhoz ülve játszani.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége és az Interakció Produkció által szervezett egyetlen televíziós hotelversenyben idén augusztusban a harmadik vidéki régió győzteséről döntöttek a nézők. AZ ÉV HOTELE 2019 közönségszavazásban az Alföld és az Észak-Dunántúl régiók után kihirdették a Budapest környéke legtöbb szavazatot kapott szállodáját is.
Ha nyárutó, akkor lecsó! Ha pedig lecsó, akkor Székesfehérvár! A Lecsófőző Vigasság idei időpontja szeptember 21. Nincs két egyforma étel – különösen igaz ez a lecsóra, amelyet minden család másképp készít el, és mindenkinek megvan a saját receptje, amire esküszik. Bár az étel balkáni eredetű, a lecsót ma már a magyar gasztronómia alappillérének tartják.
A Skanzen is csatlakozik az 1994-ben útjára indított Alzheimer-naphoz, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a demenciával élők számának emelkedésére, a demencia korai felismerésére. A Skanzen kerekasztal-beszélgetésén szakemberek osztják meg tapasztalataikat a betegségről. A délutáni Alzheimer Sétán megismerhetik az érdeklődők a múzeum...
Ismét megrendezik Szombathelyen a futás napot, ahol minden sportot kedvelő érdeklődőt sok szeretettel várnak. A futók több számból válogathatnak, igényeknek, erőnlétnek megfelelően. Kicsiktől a nagyobbakig mindenki számára van lehetőség a megfelelő kategóriában indulni. A szombathelyi rendezvénynek az elsődleges célja,...
Zalakaroson az idén is megrendezik a következő Jazz ünnepet, ugyanis minden év őszén egy napot szentelnek a jazz népszerűsítésének a városban. A Gyógyfürdő tér adja az idén is helyszínt az eseménynek, ahol sok jazz rajongó, kikapcsolódni vágyó ifjú és agg jól érezheti magát. A kulturális programsorozat a zenekedvelők egyik legkedveltebb eseménye,...
Idén ősszel, 14. alkalommal kerül megrendezésre a Székely Napok Budapesten. Mi magunk sem gondoltuk anno, 8 évvel ezelőtt, amikor bele vágtunk ebbe az egészbe, hogy eddig eljutunk. Szokásunkhoz híven széles kínálattal, most is közel 25 termelő munkáit és termékeit mutatjuk be. A legkülönfélébb székely emberek, termelők és művészek termékeivel...
A szeptember 27. délutánjára tervezett élménysétán Tinódi Lantos Sebestyénnel és Dobó Istvánnal is találkozhatnak az érdeklődők. A Turizmus Világnapjára több szolgáltató is kedvezményekkel készül. A Turizmus Világnapját az ENSZ Turisztikai Világszervezete kezdeményezésére minden év szeptember 27-én azzal a céllal ünnepeljük...
A két új tárlat: katonai repülős karikatúrákat és az első világháború időszakát bemutató óriásplakátokat láthatnak az érdeklődők a szolnoki repülőmúzeumban.A repülés sava-borsa című összeállításban különleges, katonai repülős karikatúrák szerepelnek, a kollekció a RepTár műemlék épületében, a 172 éves Indóházban látható – írja a múzeum közleményében.
Mindenki tudta előre, hogy nem ússza meg a kocsi sérülés nélkül a szállítást. Nem az volt a kérdés, kell-e majd javítani rajta, hanem az, hogy mit. Mert bármennyire is nehezemre esett elhinni, de ezen az életnagyságú Lego-autón tényleg semelyik elem nincs ragasztva. És ez azzal jár, hogy ha sok száz, esetleg ezer kilométeren keresztül zötykölődik egy teherautó platóján,...
Az őszi lesz egy ideig az utolsó közös parkolásunk, mielőtt hosszú téli álomra vonul a rendezvény. Szóval gyere ki, ha félsz, hogy hiányod lenne tavaszig. Ha volt részed 2019 eddigi négy Parkoló Parádéjának bármelyikéből, talán már tudod, hogy idén sem akartuk jobban megváltani a világot annál, ahogy eddig tettük.
|
Immáron harmadik alkalommal találkozunk a balatonfüredi Property…
Harminc ötcsillagos szállodát húztak fel a karibi…
Varázskertünk egyik legfőbb látnivalója a rododendronvirágzás. Csúcsvirágzásnak…
Az izlandi parlament új törvényt fogadott el…
Idén is érdemes várni a májust a…
2024. május 18-án rendezik meg a Bogácsi…