2026. január 18., vasárnap - Piroska

Archívum

Két új állandó kiállítás nyílt a szolnoki RepTárban

488

nagyrepA két új tárlat: katonai repülős karikatúrákat és az első világháború időszakát bemutató óriásplakátokat láthatnak az érdeklődők a szolnoki repülőmúzeumban.A repülés sava-borsa című összeállításban különleges, katonai repülős karikatúrák szerepelnek, a kollekció a RepTár műemlék épületében, a 172 éves Indóházban látható – írja a múzeum közleményében.

Az összegzés felidézi, hogy a régi időkben a katonai repülőtereken különböző faliújságok voltak hivatottak a harci kedvet fenntartani, aktuális információkat közölni. Ezekre sokszor kerültek az ügyesebb, rajzolni tudó katonák karikatúrái is, amelyek a mindennapi élet eseményeivel foglalkoztak, humorral fűszerezve a szolgálat napjait.

rep

Az óriásplakát-kiállításon az első világháború időszakát bemutató plakátok szerepelnek, az anyag a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum támogatásával került a szolnoki múzeumba azzal a céllal, hogy a korabeli festmények segítségével a látogatók bepillantást nyerjenek a Nagy Háború korabeli ábrázolásába. A plakátok a korabeli propaganda eszközei voltak, ezek segítségével igyekeztek a hátországot megnyerni a háborús erőfeszítéseknek.

Fontos része az új kiállításnak az Aero című újság, az időszak egyik jelentős sajtóterméke, amely rendszeresen beszámolt az aktuális légi eseményekről.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Interaktív séta a Magyar Zene Házában

Interaktív séta a Magyar Zene Házában

More details
Varázslatos Magyarország –

Varázslatos Magyarország – "Az év természetfotósa" kiállítás

More details
Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
Hétköznapi luxus kiállítás: sztárok személyes emlékeikkel érkeznek

Hétköznapi luxus kiállítás: sztárok személyes emlékeikkel érkeznek

More details
Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője