2025. december 27., szombat - János

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

Idén a munkaerő konferencia fókuszában a home-office diadala és az Y- és Z-generációk integrálásának feladata áll.

A vírus okozta világválság miatt nagy gazdasági visszaesést élünk meg, melynek tovagyűrűző hatásaival még sokáig számolnunk kell. Addig is ki kell tartani, finanszírozni kell a működést, a talpra állást.

Ha szeptember, akkor Bábolna, vagyis szeptember 10-12. között várunk minden érdeklődőt a történelmi jelentőségű Bábolnai Ménesbirtok területén.

A vége felé tart a Hungexpo területének 55 milliárd forintos felújítási folyamata, a tavasz végére teljesen megújul a több mint 70 ezer négyzetméteres terület, amely jövőre otthont ad a szeptember 25. és október 14. között az „Egy a természettel” elnevezésű vadászati és természeti világkiállításnak.

A Sanofi óriásvállalat franciaországi elnöke bejelentette, hogy a közeljövőben elkészülő koronavírus elleni vakcina dózisonként kevesebb mint 10 euróba kerül, azaz idehaza 3500 forintért beszerezhető.

Szeptembertől az Ipoly Erdő Zrt. által működtetett kisvasút is csatlakozott a Kajla programhoz, így a Dunakanyarban újabb Kajla kisvasúttal találkozhatnak a családok – jelentette be a kormányszóvivő Márianosztrán.

Akit egyszer megbabonázott a csillagos égbolton átívelő Tejút látványa, az örökre az "égi tünemény" rabja marad. Az esti égbolt teljes pompája három csillagoségbolt-parkunkban figyelhető meg leginkább.

A magyar kormány szobrot állít George Herbert Walker Bushnak, az Amerikai Egyesült Államok 41. elnökének a budapesti Szabadság téren a közép- és kelet-európai kommunista uralom bukásának harmincadik évfordulója alkalmából - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter és az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete vasárnap az MTI-vel.

Fontosnak tartjuk, hogy edukáljuk a jövő generációját a pénzügyi tudatosság terén. Ezért hoztuk létre a Zsebpénzügyest. A vetélkedő célja, hogy bővítse a diákok pénzügyi-gazdasági ismereteit és terjessze a tudatos pénzügyi gondolkodást.

A múzeumokat különösen súlyosan érinti a Covid következményében megcsappant látogatószám, de van alternatíva művészetfogyasztásra.

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője