2025. augusztus 22., péntek - Menyhért

Csukás István alig jelent meg a nyilvánosság előtt, mégis, nem akad ember ebben az országban, akinek a neve hallatára ne jelennék meg az arca, a jellegzetes bajusza a kackiás bajuszpödrő mozdulatával, vagy ne azonosítaná nevét valamelyik hősével.

Nem gyakori, hogy egy önkormányzati megbízásnál a tervező-kivitelező a projekt méretének csökkentése mellett érvel, hiszen ezzel nyilvánvalóan kevesebb pénz jár. A Normafára tervezett lombkoronasétánnyal mégis ez a helyzet, mesélték el a Hello Wood és az Archibit Kft. vezetői, akik elnyerték a nagy viharokat kavart beruházást tervezését.

A Hunyadi és a Teleki téri kertmozik, valamint az I. kerületi Virág Benedek Ház udvarán üzemeltetett, francia animációs filmeket kínáló kertmozi mellett a héten két újabb is nyílt Budapesten. A Főpolgármesteri Hivatal udvarán és a Városmajori Szabadtéri Színpadon is várják filmes programokkal az érdeklődőket – ismertette a Budapest Film Zrt. igazgatója.

Megújult várkerttel, várfalsétánnyal és különleges, interaktív kiállítással is várja a látogatókat a szigetvári vár 2022 második felében. A mintegy másfél milliárd forintos turisztikai fejlesztés alapkövét pénteken tették le a beruházás helyszínén.

Bár fél nap alatt kényelmesen körbebiciklizhető a Velencei-tó, a látnivalók sokasága miatt a 33 kilométeres tókerülő túrát akár két napra is szét lehet húzni. Kisgyerekekkel is könnyen teljesíthető.

Sikeresek az új balatoni jegytípusok, és a megnövelt szállítókapacitásnak köszönhetően folyamatosan növekszik a vonatozó kerékpárosok száma is. Jól látszik, hogy az itthon nyaralók továbbra is számítanak a vasúttársaságra.

Otthonunk nem csak egy lakóhely, hanem életünk központja. Itt éljük mindennapjainkat akár egyedül, akár családdal. Ez az a hely, ahol biztonságban érezzük magunkat, ha kell, ide vonulunk el a világ zajától, itt töltődünk fel, pihenünk. 

Sümeg eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet, a legismertebbek a sümegi vár, a püspöki palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakőbánya.

Szilágyi Lenke és Tandori Dezső képfelelgetései újabb és újabb rejtvények elé állítanak.

Megérkezett a Móra Ferenc Múzeumba Gábor Áron egyetlen megmaradt rézágyúja, amelyet más 1848-as ereklyék társaságában mutatnak be augusztus közepétől a felújított szegedi Kultúrpalotában - tájékoztatta a közgyűjtemény sajtóreferense az MTI-t.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője