2026. május 25., hétfő - Orbán

A szabadtéri mozizás élménye éppúgy hozzátartozik a nyárhoz, mint a strandolásé. A fővárosban kihagyhatatlanok az épületek tetején kialakított rooftop mozik, de kertmozikból is széles a kínálat.

A világhírű zenekar kamaraformációi Csopaktól Szentbékkálláig több helyen megállnak a hétvégén, hogy rövid koncerttekkel szórakoztassák a nyaralókat.

A Szegedtől mindössze húsz kilométerre fekvő település tarsolyában harmonikusan megfér egymással a strandolás és wellness, ezer év makettekbe sűrített történelme, a bivalyleves, az operett és nem utolsósorban egy élményteli bringázás a térség természeti kincsei és tanyái között.

Augusztus 13-án nyílik az első kortárs kiállítás, ezzel megkezdődik a 360°– Képzőművészet és színház Alsóörsön elnevezésű programsorozat.

A Szent István Napok keretében három napon keresztül bárkinek lehetősége lesz fejest ugrani a hűs, pezsgő italok világába. A Buborék Fesztiválon augusztus 20. és 22. között akár champagne-t, akár prossecót kóstolunk, biztos kapunk minden pohár ital mellé egy izgalmas történetet is.

Korsós Judit Lola 10 éves kora óta van reflektorfényben, így a közönség könnyedén azt hihette, hogy a színpadra, kamerák elé született.

A Bízz Vakon! Közhasznú Egyesület 2021-ben egy nagyszabású programsorozatot hozott létre Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával, mely több lépcsőben támogatja a látássérültek munkaerőpiacra történő be- illetve visszalépését.

Gyere, és hódítsd meg velünk az égboltot!

Dinnyenapot rendeznek szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, a vendégek kóstolhatnak a gyümölcsből, és az is kiderül, ki tudja legpontosabban megsaccolni egy méretesebb termés súlyát.

Idén 10. alkalommal rendezik meg az Egri Csillag Weekendet, ahol egri borászatok kínálják legújabb évjáratú egri csillagjukat a belvárosi Dobó téren.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője