2026. február 4., szerda - Ráhel

Turizmus

Barangolások a Pilisi Parkerdőben

594

A Pilisi Parkerdő az ország leglátogatottabb erdeinek fenntartója, területén évi 25 millió feletti látogatószámmal. Frekventált kiránduló- és túracélpontokkal rendelkezik, turisztikai kínálata számos újdonsággal bővült.

A parkerdő „karácsonyi ajándéka" a Fekete István tanösvény átadása volt a Kis-Hárs hegyen, 2020 decemberében. A közel 800 méter hosszú tanösvény a Széher úttól a Hárs-hegyi-nyeregig vezet. Az útvonalon öt, QR-kóddal is ellátott interaktív ismeretterjesztő táblát helyeztek el.

A Magyar Természetjáró Szövetség és a Pilisi Parkerdő konzorciumban végrehajtott, 30 millió forint értékű zöldterületi fejlesztése révén a nyár elején tematikus játszóteret, valamint szabadtéri fitneszparkot avattak a Hűvösvölgyi Nagyréten.A szintén nagy népszerűségnek örvendő Budakeszi Arborétum új kulturális és szellemi értékekkel gazdagodott: júniusban II. János Pál pápának állítottak emlékkeresztet és a látogatókat fogadó székelykaput emeltek.

Budapest XVI. kerületében, a Naplás-tónál a kerületi önkormányzat és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködésében megvalósított kilátót adtak át június közepén. A fagerendákból álló, 27 méter magas építmény jól illeszkedik a környezetbe és páratlan 360°-os panorámát nyújt.

Az elmúlt években a térség egyik legnépszerűbb turisztikai csomópontjává vált Hidegvölgyi Pihenőhelyen június végétől új, négy évszakos pihenő szolgálja a kirándulókat.

A Magyar Természetjáró Szövetséggel konzorciumban megvalósuló fejlesztések részeként az idei évben 24 forrás felújítására is sor kerül a Parkerdő területén. Ezek egyike a visegrádi Apátkúti-völgyben található Kaán Károly-forrás, a munkálatok az odavezető út renoválására is kiterjedtek. Megújult környezet várja a szomjas kirándulókat a Lajos-forrásnál is, Szentendre határában.Három erdei szálláshely, a Budakeszi Arborétumban található faház, a kőhegyi Czibulka János Menedékház és a Telki közelében elhelyezkedő Anna-lak korszerűsítő felújításokon esett át.A Pilis és a Visegrádi-hegység aktív turisztikai kínálata folyamatosan bővül, 2022-ig közel 75 kilométer biciklizésre alkalmas erdei út újul meg, e-kerékpárbérlő-rendszer épül ki, fejlesztik a visegrádi Nagyvillám sípálya szolgáltatásait.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

GardenExpo, 2026. 2026. március 20-22.

GardenExpo, 2026. 2026. március 20-22.

More details
Terra Pláza, 2026. február 15.

Terra Pláza, 2026. február 15.

More details
Nemzetközi Macskakiállítás, 2026. február 7-8.

Nemzetközi Macskakiállítás, 2026. február 7-8.

More details
4 Helyszín Konyhabútor Kiállítás, 2026. február 20-22.

4 Helyszín Konyhabútor Kiállítás, 2026. február 20-22.

More details
Konyhakiállítás, 2026. február 27. - március 1.

Konyhakiállítás, 2026. február 27. - március 1.

More details
Hot Wheels Monster Trucks Live, 2026. február 7-8.

Hot Wheels Monster Trucks Live, 2026. február 7-8.

More details
Kell egy indok Olaszországhoz? Akkor itt a téli olimpia!

Kell egy indok Olaszországhoz? Akkor itt a téli olimpia!

More details
Megnyitja kapuit a Blaha Chicken Tenders

Megnyitja kapuit a Blaha Chicken Tenders

More details
Világsztárok, remekművek a 2026-os Bartók Tavaszon

Világsztárok, remekművek a 2026-os Bartók Tavaszon

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője