2025. november 13., csütörtök - Szilvia

Június 25-én, pénteken kezdődik a Gyulai Várszínház 58. évada. Az esemény a Körös – Völgyi Sokadalommal együtt kezdődik. Az első bemutatóra hétfőn kerül sor. Ekkor a Katona József Színház előadásában az Othello-t tekintheti meg a színházkedvelő közönség az Erkel Ferenc Művelődési Házban.

Több mint 60 borász borai mellett a trendi street food ételek legfrissebb kínálata, valamint a Máltai Manufaktúra is bemutatkozik különleges termékeivel.

A Magyarországi Tájházak Szövetsége idén is megrendezi a Tájházak Napja című országos rendezvénysorozatát, ezúttal rendhagyó módon, június 25–26-án, kapcsolódva a Múzeumok Éjszakájának redezvényeihez.

Szombaton rajtol el a balatoni öbölátúszás: több száz amatőr és profi veselkedik neki a Balatonfűzfő és Balatonalmádi közötti 3, illetve 9 kilométeres távnak. Az úszókat 20 vitorlás és 15 mentőhajó kíséri a biztonság érdekében.

A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó az elmúlt években a visegrádi négyek egyik legrangosabb közös kulturális eseményévé nőtte ki magát. Idén június 24. és 27. között új helyszínen, a nagymarosi Duna-parton várják a fesztiválozókat.

Csak beoltott szurkolók lehetnek a nézőtéren a jövő évi, katari labdarúgó-világbajnokság mérkőzésein – döntött a katari kormány. Katar egymillió adag oltóanyagot biztosít a drukkereknek.

Három napja kezdődött el az igazi perzselő nyári hőség, ami azt is jelenti, hogy a magyar otthonokban kezd elviselhetetlen hőmérséklet uralkodni. A tartós meleg miatt a falak átmelegszenek és még éjjel, szellőztetve sem lehet eléggé lehűteni a lakást.

A világ legkúlabb utcáinak a rangsorolására vállalkozott az útikönyveiről ismert Time Out. Egészen Melbourne-ig kellene utazni, hogy megnézzük az idei győztest.

Továbbra is tartja magát az őszi szinten a hazai moziba járási hajlandóság, ami valahol biztató, valahol viszont még mindig beszédes az ódzkodás kapcsán.

Szentpáli Roland tubaművész és Juhász Zoltán hangszerkészítő tavaly olyan új mechanikát fejlesztett ki, ami a tuba feltalálása óta várt fejlődés a hangszer történelmében. Az innováció jelentőségét már az is mutatta, hogy Gerhard Meinl német hangszerkészítő is segített a világszabadalmában, most pedig Amerikában is díjazták a magyar fejlesztést.

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Vörösmarty Classic Xmas 2025

Vörösmarty Classic Xmas 2025

More details
15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

More details
Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

More details
Újra HIFI SHOW Budapesten, 2025. november 15-16.

Újra HIFI SHOW Budapesten, 2025. november 15-16.

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Csillagfényes november – jubileumi Rising Stars hétvége

Csillagfényes november – jubileumi Rising Stars hétvége

More details
Libamájjal és fekete fokhagymával startol az ősz a Balaton díjnyertes burgeresénél

Libamájjal és fekete fokhagymával startol az ősz a Balaton díjnyertes burgeresénél

More details
20. CSR Hungary Summit, 2025. november 21.

20. CSR Hungary Summit, 2025. november 21.

More details
Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője