2025. november 13., csütörtök - Szilvia
A programot 2010-ben indította útjára a Magyar Fürdőszövetség, így 2021. július 31-én immár 12. alkalommal rendezik meg a Strandok éjszakáját, mely idén is sokszínű programokkal várja a látogatókat az ország számos fürdőjében.
Július 30-án és 31-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon is életre kel az Operettszínház nagysikerű produkciója, a Hegedűs a háztetőn.
Már több mint 23 ezren vesznek részt a Nyári diákmunka programban országszerte, a járási és kerületi hivatalok továbbra is várják a jelentkezőket – közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Csaknem fél évszázad után, jövő pénteken nyit a római-parti szabadstrand – jelentette be a III. kerület Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapján.
„A kellemes costás érzést ma megszakítja a csend: az L-Coffee Kft. által üzemeltetett összes Costa Coffee üzlet 2021. július 23-án bezárt” – egyebek mellett ez olvasható abban a közleményben, amit a Costa Coffee tett közzé a Facebook-oldalán.
Igazán finom ketchupot keresel? Ne a boltban kutass, hanem készítsd el magad. Nem bonyolult, cserébe egészséges alapanyagokból készül.
A biciklizés hatása az egészségünk vonatkozásában számos módon tetten érhető. A kedvenc kerékpárunk segít minket A-pontból B-be jutni, ráadásul a rendszeres tekeréssel a szervezetünk egészének is jót teszünk.
Igényes szórakozást kínáló, változatos műsorral várják a zenebarátokat a szegedi városháza egyedi hangulatú udvarán, ahol az idén is megrendezik a Muzsikáló Udvar címet viselő programsorozatot.
A klasszikus bakancsos túrák mellett másfajta kalandok is várják a természetközeli élményekre szomjazókat.
Felfüggesztette a Velencei-tó déli partján négy strand működését a Fejér Megyei Kormányhivatal a vízminőség romlása miatt.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint a mediterrán nyaralócélpontokat összehasonlítva jelenleg Horvátországban a legkedvezőbb a járványügyi helyzet – közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség Magyarországi Képviselete.
Hazánk egyik legnagyobb természeti kincse a Balaton, másik nevén a „magyar tenger”. Közép-Európa legnagyobb tava páratlan természeti csoda, mely ezernyi állat- és növényfajnak nyújt otthont.
A csodálatos Veszprém-Balaton régióban, 2021. június 23-26. között kerül megrendezésre az új Magyar Mozgókép Fesztivál.
|
|
Ha a hétvégén egy késő délutáni programban…
2025. november 15-én, Budapesten, az ELTE Gömb…
A Hungary Pen Show idén harmadik alkalommal…








