2025. augusztus 23., szombat - Bence

Hírek, elemzések

Magyarországon újra elrendelték a kötelező maszkviselést és a védettségi igazolványt számos egyetemen

742

Van, ahol újra mérik az épületekbe belépők testhőmérsékletét, máshol az egyetemi rendezvényekre csak védettségi igazolvánnyal engedik be a résztvevőket.

Egyre szigorúbbak a járványügyi szabályok a felsőoktatási intézményekben: a debreceni, a pécsi egyetem, az ELTE és a Pázmány mellett ma már az egri egyetemen, a kecskeméti Neumann János Egyetemen, a Kodolányi János Egyetem budapesti campusán és a Zeneakadémián is kötelező maszkot viselni – írja az Eduline, a HVG oktatási szakportálja.

A kecskeméti Neumann János Egyetemen kötelezővé tették a maszkviselést:

minden hallgatónak kötelező felvennie a maszkot a folyosókon, az előadótermekben, a büfében és más közösségi helyiségekben.

Szerda óta a Debreceni Egyetem összes karán is kötelező maszkot viselni – korábban csak a Bölcsészettudományi Kar, valamint a Természettudományi és Technológiai Kar épületeiben volt kötelező a maszkviselés.

A kecskeméti Neumann János Egyetemen is kötelezővé tették a maszkviselést: minden hallgatónak kötelező felvennie a maszkot a folyosókon, az előadótermekben, a büfében és más közösségi helyiségekben.

Az egyetem dolgozóira más szabályok vonatkoznak: akiknek nincs védettségi igazolványuk, azoknak egész nap kell hordaniuk a maszkot, míg a beoltott oktatók, dolgozók a közös irodákban levehetik a maszkot, de ott a helyiség méretétől függően

maximum 2-4 fő tartózkodhat a megfelelő szociális távolság biztosításával.

| Forrás: roadster.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője