2025. szeptember 10., szerda - Nikolett, Hunor

Kevés hasznosabb és sokoldalúbb növényt lehetne találni az aloe veránál, melynek számtalan jótékony hatása van. Ennek ellenére sokan egy egyszerű dísznövényként tekintenek rá, pedig egy igazi csodanövénnyel állnak szemben, ami kincset ér az emberi test és szervezet számára egyaránt.

Az év legnagyobb rolleres felvonulását szervezik a fővárosban szeptember 5-én, vasárnapra. A résztvevők a Margitszigeten gyülekeznek és Újvári Péter gurulónagykövet vezetésével, valamint rendőri biztosítással 9 kilométert tesznek meg Pesten, majd Budán, egészen a Bikás parkig.

Hazánk egyik legismertebb egybefüggő erdősége a Gemenci erdő. Az 1977-ben oltalom alá helyezett Duna-menti erdőség voltaképpen nagyrészt egy hatalmas ártéri terület. Gemenc értékein Tolna, Bács-Kiskun és Baranya megyék osztoznak.

Az állatok éjszakai megfigyelésének lehetőségén túl, különleges hangulat és izgalmas programok várják az érdeklődőket a pénteki Állatkertek éjszakáján. A kezdeményezéshez több hazai helyszín csatlakozott.

Szinte még fel sem éledt a koronavírus-válságból a hazai turizmus, máris extra terhet varr egy új, még év elejéről elhalasztott kormányrendelet a nyakukba. Szeptember 1-től ugyanis új adatszolgáltatási kötelezettségeknek kell eleget tenniük, amelyhez okmányolvasóra is szükségük van.

A jövőt magyarok írják – ez a jelmondat kerül Karikó Katalin arcképe mellé azon az óriási tűzfalfestményen, amellyel a Brain Bar jövőfesztivál szervezői tisztelegnek a koronavírus elleni védőoltás kifejlesztésében meghatározó szerepet játszó tudós előtt. A budapesti Krisztina körúton készülő óriás falfestmény az idei Brain Bar előestéjére készül el.

A virágkarnevállal nem ért véget a fesztiválszezon Debrecenben, újabb és újabb nagyszabású események töltik meg a város tereit a következő napokban, hetekben is.

Pedelexikon címmel az elektromos rásegítéses kerékpárok világába kalauzolja el az aktív programok szerelmeseit a bringas.hu magazin nemrégiben megjelent különszáma. Lapozzon bele!

Megnyitották a Vadászat és vadászfegyverek Magyarországon című kiállítást kedden a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A tárlat az "Egy a természettel" Vadászati és Természeti Világkiállításhoz kapcsolódó kulturális fesztivál első rendezvénye.

Augusztus utolsó hétvégéjén is érdemes felfedezni Magyarországot, hiszen országszerte számtalan program közül választhatunk.

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Borkóstolóval egybekötött irodalmi utazásokat szerveznek Jókai nyomán

Borkóstolóval egybekötött irodalmi utazásokat szerveznek Jókai nyomán

More details
Őszi események: hogyan öltözzünk elegánsan?

Őszi események: hogyan öltözzünk elegánsan?

More details
DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Családi Mozgásfesztivál, 2025. szeptember 14.

Családi Mozgásfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője