2025. szeptember 11., csütörtök - Teodóra

2021. október 3-án, az Állatok világnapja alkalmából a felnőtt látogatók kedvezményesen látogathatják a Bivalyrezervátumot.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat területfejlesztési keretéből, a megyei közgyűlés támogató szavazatával a Széchenyi 2020 program keretében 355,91 millió forint támogatás felhasználásával valósul meg a Víziturisztikai Központ létesítése Mosonmagyaróváron.

Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke fontos célnak tartja, hogy a kajak-kenu sport népszerűsítése és a Szigetköz történelmi, kulturális és természeti szépségeinek megismertetése mellett a Szigetközben mindenki megtalálja a számára legkedvesebb kikapcsolódást.

Árvay István, Mosonmagyaróvár polgármestere szerint a városból induló kajak-kenu túrák kezdő állomásának megépítése fontos helyi fejlesztés. A projekt hosszútávú célja a Szigetköz térsége turizmusának fellendítése széleskörű együttműködésen alapuló, versenyképes és magas minőségű aktív- és ökoturisztikai attrakció- és szolgáltatásfejlesztés által.

Az új víziturisztikai központ létesítésével azt szeretnék elérni, hogy növekedjen a térségbe látogatók száma az új aktív- és ökoturisztikai vonzerő kialakításával Mosonmagyaróváron a Lajta és a Mosoni-Duna összefolyásánál.

A projekt keretében víziturisztikai központot alakítanak ki Mosonmagyaróváron a Strand utcában a Mosoni-Duna partján az „Itató” elnevezésű szabad strand szomszédságában a meglévő klubház és csónaktároló épület bontásával. Az épületben egyrészt vízi turisztikai információs központot alakítanak ki, amely a vízitúrák kiindulópontjaként funkcionálna, és ahol a látogatók megismerkedhetnek a vízi túrázás szabályaival, veszélyeivel és sajátosságaival, illetve a térségben elérhető vízitúra útvonalakkal, másrészt egy többfunkciós bemutató tér létesítését is tervezik, amely élményszerűen és interaktív módon mutatja be a térség vízitúra útvonalait, a hajózás, és az evezés térségi hagyományait, a Lajta, a Mosoni- Duna, a Szigetköz, és a Mosoni-sík élővilágát.

A centrumban továbbá lehetővé válik a hajók, csónakok megfelelő tárolása, karbantartása, valamint biztosított lesz a szelektív hulladékgyűjtés is. Az öko-aktív vízi centrumban ajándéktárgyak, és szigetközi termékeket árusító bolt és büfé is kialakításra kerül, valamint család- és gyermekbarát elemként pelenkázó, illetve az attrakció közvetlen környezetének fejlesztése részeként kertépítést és parkolók létesítését is tervezik. Ezenfelül a pályázat részeként megvalósul a víziturisztikai központ komplex akadálymentesítése, valamint energiahatékonysági intézkedések megújuló energia bevonásával.

A beruházás várhatóan 2022. december 31.-ig készül el.

| Forrás: onkormanyzat.mti.hu

A Kutyabarát.hu idén is megszervezi az Év Kutyabarát Helye kampányt, amelynek keretében bemutatkozhatnak az ország kutyabarát helyei, és elnyerhetik a legjobbaknak járó díjat is.

Magyarország északkeleti szegletében, Szlovákia közvetlen szomszédságában, hegyek-völgyek, dombok és fennsíkok ölelésében várja a kirándulni és kikapcsolódni vágyókat Palócföld. 

A Zene világnapján, pénteken kezdődik a gödöllői Királyi Kastélyban az MVM Koncertek - 23. Nemzetközi Hárfafesztivál.

Franciaország nyerte a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or fődíját, amelyet hétfő este hirdettek ki a franciaországi Lyonban. A második helyezett Dánia, a harmadik Norvégia lett, a magyar csapat a 11. helyen végzett.

Szlovákia második legnagyobb városában bármikor el tudunk tölteni egy hétvégét változatos programokkal, látnivalókkal, egy ilyen kirándulás élmény lehet az egész család számára.

Ma már rendkívül sokféle nyelvtanfolyammal, tanítási módszerrel találkozhatunk. Miért törik bele mégis sokaknak a bicskája a nyelvtanulásba? Miért utálják annyian a német nyelvet? Létezik olyan, hogy valakinek egyszerűen nincs nyelvérzéke? Szakértőnk elmeséli eddigi tapasztalatait a nyelvtanulók élményeiről.

Elindul az őszi nosztalgiaszezon a Duna-parti villamosvonalon: az érdeklődők szeptember 25. és október 31. között minden hétvégén igénybe vehetik a 2-es villamos vonalán közlekedő nosztalgiavillamosokat.

Közzétette idei díjazottjainak listáját a világ első számú kézműves és specialty termékeket felügyelő szervezete, az angol Guild of Fine Food (GFF).

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Borkóstolóval egybekötött irodalmi utazásokat szerveznek Jókai nyomán

Borkóstolóval egybekötött irodalmi utazásokat szerveznek Jókai nyomán

More details
Őszi események: hogyan öltözzünk elegánsan?

Őszi események: hogyan öltözzünk elegánsan?

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője