2025. november 13., csütörtök - Szilvia

Idén 28. alkalommal díjazták a világ legjobb turisztikai kiválóságait a World Travel Awards keretében. Október 22-én hirdették ki a szavazás eredményét, ahol az idén nyáron megnyílt Matild Palace, a Luxury Collection Hotel, Budapest nyerte el a „Magyarország vezető szállodája" címet.

Kevesebben mennek ma plázákba, mint a járvány előtt, de többet költenek. Új központ viszont nem épül még évekig, de sokat felújítanak vagy átalakítanak. A kiskereskedelmi ingatlanok ágazatának nyertese a kereskedelmi park, amit felfedeztek a befektetők is.

Idén eddig rekordszámú, 120 ezernél is több kerékpáros utas döntött úgy, hogy túrajegy felhasználásával, vasúttal közelíti meg a túrához tervezett útvonal kiindulópontját. A MÁV-Start az őszi szünetre is több, vonattal elérhető kerékpáros útvonalat ajánl a kirándulni vágyók számára.

Ismét elindul a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány ernyőmárkája, a CheckINN által szervezett Turisztikai Innovációs Verseny. A fiatal egyetemistákat célzó programban a csapatok nettó 3 millió forintos díjazásban részesülhetnek. A jelentkezés október 25-én indul és november 21-ig tart.

2021 szeptemberétől a Colliers végzi a Codic által a Dózsa György úton fejlesztésre kerülő A kategóriás irodaház, a Green Court Office property és facility management munkáit. 

Október 21-én lezajlott a Bocuse d'Or magyar döntője a Hungexpón, ahol négy szakács szállt ringbe az első helyért. A versenyzőknek a szokott módon két ételt kellett készíteniük, egy hal- és egy húsételt.

Miközben a magyar háztartásokban megtalálható hűtők, mosógépek, tévék mintegy fele már energiatakarékosnak számít, e gépek környezettudatos használata terén még bőven van fejlődési lehetőség – többek közt ez derül ki egy új, országos kutatás adataiból. Az alábbiakban a környezettudatos használatra mutatunk hasznos tippeket.

Az őszi szünetben ismét ingyenesen utazhatnak az alsó tagozatos diákok a MÁV-Volán-csoport és a GYSEV járatain. A menetjegy vásárlásakor a gyerekeknek be kell mutatniuk Kajla útlevelüket és személyazonosításra alkalmas igazolványukat, ezután pedig korlátlanul utazhatnak a járatokon a Kajla jeggyel.

Mesék, ízek, illatok, közös élmények, meghitt hangulatok a pécsiek közös ünnepéért!

A sertéshús kedvelők számára ez a program egy igazán kiváló lehetőség arra, hogy megízlelhessék ezeket az igazán nagyszerű finom ételeket, amelyek egy félbevágott disznóból dolgoznak fel. Az eseményen résztvevő csapatokat szakmai zsűri értékeli és díjazza.

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

More details
Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

More details
BudaPets Design Market, 2025. november 15.

BudaPets Design Market, 2025. november 15.

More details
Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

More details
10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

More details
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

More details
Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

More details
Vörösmarty Classic Xmas 2025

Vörösmarty Classic Xmas 2025

More details
15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője