2025. november 14., péntek - Aliz

Van néhány olyan élelmiszer, ami nem csupán az egészséges étrend része, de segít a koleszterincsökkentésben is.

Nőnap alkalmából a hirado.hu olyan úttörő nőket mutat be, akik beírták magukat a magyar történelembe.

Már látogatható a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság legújabb attrakciója, a Bükki Csillagda csillagászati és természetismereti látogatóközpont, ahol többek között planetárium, interaktív kiállítás, naptávcső és VR-küldetések is várják a látogatókat.

Nemzetközi kiállítással, emlékéremmel, csipkealbummal és az Öltözetünk dísze a csipke című pályázattal is tisztelegnek Kiskunhalason az idén 120 éves halasi csipke előtt.

Már lehet jelentkezni a felújított zánkai és fonyódligeti Erzsébet-tábor június 19. és augusztus 26. közötti hatnapos turnusaira – jelezte az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány.

Március 12-től ismét közlekedik az erdei vasút a gemenci erdőben, és kinyitnak a Pörbölyi Ökoturisztikai Központ kiállításai – közölte a Gemenc Zrt. hétfőn.

Protokoll képzés indul szállodáknak, idegenforgalomban, vendéglátásban, rendezvényszolgáltatásban dolgozóknak.

Két év kihagyás után újra országos turnéra indul a Magyar Nemzeti Cirkusz; a társulat pénteki nyitóelőadásán ukrán menekülteket látnak vendégül a Zuglói Család- és Gyermekjóléti Központtal és öt civil szervezettel közösen Budapesten a Pólus Center parkolójában.

Az év első két hónapjában ugyan még nem érte el a forgalom a 2019-es évit, azonban kedvező foglaltsági és bevételi számokkal indult a 2022-es év Hévízen.

Nemzetközi kiállítással, emlékéremmel, csipkealbummal és az Öltözetünk dísze a csipke című pályázattal is tisztelegnek Kiskunhalason az idén 120 éves halasi csipke előtt, írja az MTI.

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

More details
Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

More details
BudaPets Design Market, 2025. november 15.

BudaPets Design Market, 2025. november 15.

More details
Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

More details
10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

More details
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

More details
Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

More details
Vörösmarty Classic Xmas 2025

Vörösmarty Classic Xmas 2025

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője