2025. szeptember 11., csütörtök - Teodóra

Május 6-án hazánkból startol a 105. Giro d’Italia kerékpárverseny. Keszthelyt május 8-án, a 3. szakaszon közvetlenül is érinti a Giro, ezért kiaknázva a verseny felhajtóerejét és a térség kerékpáros infrastruktúráját, a Bringára Keszthely! integrált programmal erősítenek rá adottságaikra.

A pünkösdi hétvégén, június 4-5-6-án indul, és további két hétvégén várja az apró fesztiválozókat és szüleiket – két év szünet után – az ingyenes Generali Gyerek Sziget, a megszokott helyen, a Hajógyári-szigeten.

Hagyományok, visszhang és legenda – ez jellemzi évről évre a szezonnyitó eseményt, melynek a Balatonba nyúló település ad otthont. A Tihanyi-félsziget maga is csodás úti cél, így ideális helyszíne ennek a fergeteges, ízekben gazdag rendezvénynek.

A komáromi eseményen a kiállított járművek megtekintése mellett számtalan kísérő programon vehetnek részt az érdeklődők. Több 100 veterán autó és szórakozás várható a településen.

Az egész család számára tartalmas kikapcsolódást nyújt 2022. május 1-én a Retro majális Balatonlellén.

A 77-es út mellett található torony katonai célt szolgált, felújítására és kilátóvá történő átalakítására 2021-ben került sor.

Amikor esős az idő, sokan gondolnak arra a Balaton környékén az ablakon kinézve, hogy a legjobb lenne ágyban maradni. De senki sem szeretné a magyar tengernél a szobában tölteni a régóta várt pihenés napjait.

Milyen lenne, ha végre aktuális talent pool állna rendelkezésedre, amikor elkezded a toborzást?

Vurstli és körhinta, Robur-túra és Vitéz László, kézműveskedés és játékudvar várja a látogatókat a Skanzenben május 1-én. A majálisozók idén is változatos programokkal találkozhatnak a múzeumban.

Covid után sincs nyugalmunk. Elszabadult inflációval, háborúval, hazai és globális válsághelyzetek tömegével kell szembenéznünk. Az üzleti kockázatok beláthatatlanok, egyszerre vannak jelen a legnagyobb veszélyek. És még senki sem tudja, hol a vége. Kihívás ez a javából!

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője