2025. július 30., szerda - Judit

Események

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

Dél-Korea lesz az idei Mesterségek Ünnepe díszvendége

642

Immár 36. alkalommal rendezik meg a Mesterségek Ünnepét: az ország legnagyobb népművészeti fesztiválja augusztus 19-től 21-ig várja a látogatókat a budai Várban.

A Mesterségek Ünnepét idén mintegy ezer hazai és külföldi kézműves közreműködésével rendezik meg. A díszvendég Dél-Korea lesz, a fesztivál kiemelt témáját a faművességhez kapcsolódó mesterségek adják.

Mint írták, a több mint nyolcszáz magyar és közel százötven külföldi kézműves részvételével rendezett fesztiválon nem csak megcsodálni és megvásárolni lehet a népi kézműves portékákat, de a közel száz látványműhelyben megismerkedhetnek a látogatók az ősi szakmák rejtelmeivel, bepillantást nyerhetnek a Kárpát-medence kézműves közösségeinek munkájába.

A fesztiválon a legkisebbeket gyerekprogramokkal, népi gyerekjátszókkal, a régi idők népi játékaival, a felnőtteket divatbemutatóval, táncházzal és Folk-kocsmával várják a budai Vár polgárvárosi részén, a Tóth Árpád sétányon, a Táncsics Mihály és Tárnok utcában és a Szentháromság téren keresztül a Dísz térig.

A Koreai Kulturális Központ alapításának 10. évfordulója alkalmából a Mesterségek Ünnepének díszvendége a Koreai Köztársaság lesz.

A koreai kézműves mesterek műhelyeiben a hagyományos népi mesterségekkel: kalligráfiával, templom- és népi festészettel, koreai foltvarrással, pirográfiával, kerámiaművészettel és papírfonással ismerkedhetnek meg a látogatók.

Az ecsettel készült kalligráfiai alkotások mellett az érdeklődők megcsodálhatják a koreai palotákat és templomokat díszítő dancheong (dáncshán) festést. A mesterek bemutatják a selyem és hócsalán anyagok szabásánál keletkező hulladék hasznosításának évszázados technikáját, a jogakbo (csogakbo) foltvarrás művészetét, valamint a jiseungot (csiszung), azaz az eperfa kérgéből készült hanji (hándzsi) papírfonást.

A kézműves programok mellett színpadi produkciókkal is készül a Koreai Kulturális Központ:

a nagyszínpadon naponta két alkalommal látványos showműsorral, tradicionális hangszerekkel, magukkal ragadó táncokkal és ritmusokkal varázsolják el a dél-kelet ázsiai ország rajongóit.

A divat iránt érdeklődők divatbemutatón csodálhatják meg a szemet gyönyörködtető koreai népviseleteket, a hanbokokat. Akik pedig a koreai gasztronómiai iránt érdeklődnek, azok a street food standokon kipróbálhatják az egyszerre csípős, savanyú, sós, keserű és édes fogásokat.

A fesztivál kiemelt témáját a faművességhez kapcsolódó mesterségek adják. Lesz többek között kopjafafaragás, teknő-, fakanál-, szék-, furulya- és kéregedény-készítés, kapuoszlop-faragás és zalai pásztorlegyező-faragás is.

Bemutatják a különböző fafaragó díszítő technikákat, az ékrovásos technikát, a spanyolozást, a domború faragást és a karcolozást.

A Szentháromság téri nagyszínpadon fellép többek között Navratil Andrea és zenekara, Szokolai Dongó Balázs, valamint a MazsiMó - GipsyMó, és A falu című műsorát mutatja be a Fitos Dezső Társulat.

A Hagyományok Háza Dísz téri Fabatka Porta népi játszótéren bábszínházzal, ölbéli játékokkal, mesemondókkal, gyerekkoncertekkel és tánctanítással és kézműves foglalkozásokkal várják a legkisebbeket.

A Tóth Árpád sétányon a Folk-kocsmában lesz táncház, több előadás és mesemondás is, egész nap kikiáltók, gólyalábasok, mutatványosok teremtenek vásári hangulatot. Augusztus 20-án kenyéráldással és a mesterek felvonulásával köszöntik Szent István napját és az új kenyér ünnepét.

Az Állami Ünnepség programsorozat részeként a rendezvény ingyenesen látogatható.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

"Férfias játékok": Pintér Művek Haditechnikai Park Kecelen

More details
Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

More details
Tér-Zene a Kossuth téren

Tér-Zene a Kossuth téren

More details
Extrém élménypark Budapesten - A felnőttek is ugrálhatnak

Extrém élménypark Budapesten - A felnőttek is ugrálhatnak

More details
Kertmozi élmények a Balatonnál

Kertmozi élmények a Balatonnál

More details
Strandok Éjszakája, 2025. július 26.

Strandok Éjszakája, 2025. július 26.

More details
Mozi a strandon

Mozi a strandon

More details
Vár a Richter Safari Park, Magyarország első és egyetlen autós safari parkja

Vár a Richter Safari Park, Magyarország első és egyetlen autós safari parkja

More details
Phantom Vision: 2025. július 27-ig látogatható még a fényművészeti kiállítás

Phantom Vision: 2025. július 27-ig látogatható még a fényművészeti kiállítás

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője