2026. május 25., hétfő - Orbán

A Hankook dolgozói mindig segítő szándékkal állnak a nemes ügyek mellé. Legújabb összefogásuk eredményeképpen mindössze néhány napon belül egy autónyi adományt gyűjtöttek össze a Felelős Állattartásért Dunaújváros Alapítvány (FÁDA) mentvényei számára.

Kivétel nélkül pozitív visszajelzések érkeztek a tesztelésbe bevont vadőröktől a csapdafigyelő rendszerről, amely egy magyar startup nevéhez fűződik. A fejlesztés lényege, hogy a csapdák kezelőinek nem kell mindennap a helyszínen ellenőrizniük az eszközöket, hogy van-e már „kapás”, hiszen egy térképen is láthatóvá válik, hogy melyik befogó jelzett éppen. A kísérletben résztvevő vadásztársaságok nyitottak az innováció iránt: hamarosan több szándéknyilatkozatot alá is írhatnak, ami a startup következő befektetési körének előfeltétele.

Szeptember 9-10. között hetedik alkalommal indul útjára az Ingatlan Regatta Balatonkenesén. A nulladik napon, azaz szeptember 8-án pedig ismét megrendezésre kerül a Realista hírportál és a Real Estate Awards egynapos konferenciája, a Real Estate Beach Conference. Az idei rendezvény fókuszában az információ hatalma és az ingatlanmenedzsment állnak, vagyis hogyan kell a világpiaci nehézségek között is sikerre vinni a szektort. 2022 minden szemponttól különleges év, amely különleges megközelítéseket és új perspektívákat igényel az ingatlanszektor részéről is.

Augusztus 31-ig mindössze 800 Ft-ért látogathatják a 26 év alattiak a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításait, de ifjúsági tárlatvezetéssel is készül a múzeum.

Az Állatkertek Éjszakája országos programként 2012-ben indult, és az elmúlt években hagyománnyá vált. A nagykörősi Richter Safari Park idén először csatlakozik a rendezvénysorozathoz: augusztus 26-ára meghosszabbított nyitvatartással és rengeteg érdekes programmal készülnek.

Augusztus 27-én és 28-án különleges Ikarus buszokat tekinthetnek meg a látogatók Kőbányán, az Északi Járműjavító Dízelcsarnokában. A Közlekedési Múzeum Ikarus MiniFesztjén szakmai beszélgetések, interaktív tárlatvezetések és gyerekprogramok is várják az érdeklődőket.

Speciális, fixáras retúrjeggyel utazhatnak a most szombatra halasztott ünnepi programra és onnan haza az érdeklődők a hétvégén. A Tűzijáték 2022 menettérti jegy ára a megtett távolságtól függetlenül, egységesen 2000 forint

Augusztus utolsó hétvégéjén – mint minden évben – Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva áll majd a látogatók előtt, és feltárul a város igazi arca.

Fonyódon augusztus 20 után sem áll le az élet. A hétvégén kerül megrendezésre az V. Fonyódi Harcsafesztivál. Ízelítő sztárfellépőinkből: Dévényi Tibi Bácsi, Csepregi Éva, Bede Róbert a Chili Bulizenekar. A fesztiválon gasztro-show, folklór és könnyűzenei programok lesznek, emellett pedig harcsából készült ételeket lehet kóstolni a harcsapaprikástól kezdve a harcsa-halászlén át a „harcsachipsig”.

Egészen kreatív pályázatot hirdetett a svéd turisztikai hivatal: ingyenes svédországi utazást nyerhetnek azok a szerencsések, akik ki tudják ejteni helyesen egyes úti célok nevét, amelyekről az Ikea termékeit elnevezték. Ilyen például a Lofsdalen, a Småland vagy a Västmanland.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője