2026. május 24., vasárnap - Eszter

Közel 14 millió forint adomány gyűlt össze a repülőtér által szervezett jubileumi Runway Run futóverseny bevételeiből. Az adomány egy részét, 6,6 millió forintot a Budapest Airport átdta a SUHANJ! Alapítványnak, míg a fennmaradó összegből a leukémiás betegek gyógyulását segítő brit Anthony Nolan alapítvány részesül - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség a szeptember végi wollongongi világbajnokságot követően publikálta a 2023-as évre vonatkozó előzetes versenynaptárát, amelyben természetesen hazánk legrangosabb egynapos országúti viadala, a Visegrád 4 Kerékpárverseny valamint az ifjúsági világkupa is helyet kapott.

Több mint száz kiállítás várja az érdeklődőket országszerte és a határon túl a 20. alkalommal megvalósuló Magyar Festészet Napja programsorozat alkalmával november közepéig; az idei év fő kiállítása az Élő Magyar Festészet című tárlat lesz Szolnokon.

Vajon miért duplázódott meg az elmúlt években a hazai befektetők érdeklődése a szomszédos országok iránt? Annál több oka van, mint az, hogy közel vannak, s még szívesen is fogadják a magyarokat. De milyen okok állnak a háttérben, hogy a hazai cégek többsége oda terjeszkedik? Az üzleti szereplők nem véletlenül, hanem nagyon is tudatosan döntenek a piaci terjeszkedésükről és a befektetéseikről, tőkekihelyezéseikről.  Külkereskedelmi forgalmunk jelentős része sem véletlenül velük bonyolódik.

A Colliers ma bejelentette, hogy Mazsaroff Katát nevezték ki a Colliers Magyarország új ügyvezető igazgatójának.

A Budapesttől délre fekvő Ócsa melletti Nagy-erdőben található Selyem-réti tanösvény hazánk egyik legmesésebb táján kalauzolja végig a látogatókat. Az év minden szakában víz alatt lévő varázslatos láperdőbe kényelmes sétaút vezet be egészen a zölden tündöklő Selyem-rétig.

Nagyszabású programsorozattal, a Magyar Nemzeti Múzeumban kiállítással, a Papp László Budapest Sportarénában jubileumi előadással, továbbá koncertturnéval ünneplik az István, a király című rockopera bemutatásának 40. évfordulóját jövőre.

Még egy defibrillátor is helyet kapott a könnyűszerkezetes épületben.

A dombság legmagasabb pontján, az Országos Kéktúra mentén egy egész évben ingyenesen látogatható, kilencszintes, csaknem 25 méter magas kilátó építenek, körülötte pedig egy fás ligetet alakítanak ki.

Már csak néhány nap választ el bennünket a 21. Hifi Show kiállítás kapunyitásától, ami korábbi helyén a Váci úton, az újjáépített a Crowne Plaza Hotelben ( volt Hilton) kerül megrendezésre. 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője