2026. május 24., vasárnap - Eszter

Új zenészpalánták, visszatérő ismerősök, nagy érzelmek, óriási tehetségek és egy határokon átívelő nemzetközi produkcióvárta a nézőket a Virtuózok V4+ hazai válogató adásában.

Ismét megnyílt a Csepeli Jégpark a nagyközönség előtt, ahol a látogatókat több mint 2000 négyzetméteren három jégpálya, egy exkluzív jégfolyosó, valamint különleges gasztronómiai élmények várják péntektől több mint két hónapon át, várhatóan 2023. január 31-ig.

A Petőfi 200 Emlékévhez kapcsolódóan gasztronómiai kuriózumok születtek az elmúlt hónapokban Bács-Kiskun vármegyében. Mivel a történelmi szaklapokban egyértelmű utalás van arra, hogy a márciusi ifjak, köztük Petőfi Sándor a forradalom kirobbantása előtt a Pilvax Kávéházban kávélikőrt fogyasztottak, így Kiskőrösön elkészítették annak a költő nevével fémjelzett változatát, aminek felhasználásával Soltvadkerten egy csodálatos ízvilágú süteményt álmodtak meg.

A magyar háztartások 53 százaléka kizárólag az energiafogyasztás csökkentésével próbál lefaragni a költségeiből, 41 százalék ugyanakkor felújítást tervez a rezsi csökkentése érdekében, és az energetikai korszerűsítéshez 24 százalék hitelt is felvenne – derült ki a Magyar Bankholding megbízásából készített friss, reprezentatív kutatásból.

Sokan a „soktornyú városként” emlegetik, mások az Alpok kapujaként vagy Észak Rómájaként ismerik, de persze mindenkinek legelőször a város híres szülöttje, Wolfgang Amadeus Mozart jut eszébe Salzburgról, Ausztria legrégebbi, egyben egyik legmódosabb városáról.

Megjött a hír: 2023-as fesztiválszezon június elején kezdődik, méghozzá hagyományosan az ország legnagyobb retro bulifolyamával, a szegedi Deja Vu fesztivállal, június 1-3. között, az újszegedi partfürdőn.

Magyarország történetének legnagyobb blues fesztiválját rendezik 2023. április 13. és 16 között Európa Kulturális Fővárosában, Veszprémben, ahol négy Grammy-díjas előadó, közel 40 fellépő és több mint 50 koncert, valamint kiállítások és workshopok várják a közönséget.

Dunaföldvár önkormányzata nem tud annyit spórolni, amennyit kellene, így kénytelenek a város intézményeit összevonni és a termálfürdőt december végén bezárni.

Léleknek szóló üzenetet rejtett új kollekcióiba két magyar márka. Pszichológiai előadással egybekötött divatbemutatón láthatta először a közönség két magyar márka, a Pomme Verde és a Hellobaby új kollekcióit. Corata Mónika és Fischer Móni tervezők a női önbizalomért szeretnének tenni a nem csak a testnek, hanem léleknek is szóló új ruhadarabjaikkal. Madár Barabási Tímea pszichológus, arról beszélt, hogy a nők magabiztosságának és önbizalmának erősítésében milyen fontos szerepe van az öltözködésnek is.

Az Év Szaloncukra kategória első helyén a gyulai Kézműves Cukrászda Forralt boros szaloncukra végzett, második helyen a balatongyöröki Promenád Kávéház "Frizzy" mogyorós-robbanócukorkás szaloncukra végzett, míg a harmadik helyen idén harmadik alkalommal is a maklári Stühmer győzött, ám ezúttal a Körtezselés-muskotályos szaloncukrával.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője