2025. július 31., csütörtök - Oszkár
Ugyan még javában tart a nyár, de Bécs, Párizs és Prága után Budapest is elkezdett készülni a szabad találkozás és ünneplés lehetőségét nyújtó adventi és karácsonyi időszakra. A Budapest Brand Zrt. augusztus 1-ig várja a hazai kézművesek, iparművészek, dizájnerek jelentkezését az adventi vásárra.
40. alkalommal rendezik meg Magyarország egyik legismertebb tömegsportrendezvényét, a Lidl Balaton-átúszást, amelyre jó idő esetén közel tízezer résztvevőt várnak a szervezők – írja az MTI.
Péntektől vasárnap estig ingyenesen látható a FILMIO-n hat kiemelkedő alkotás, amelyekben közös, hogy a Balaton partján játszódnak.
Mintegy kétszáz hagyományőrző játssza újra a gyulai vár 1566-os ostromát évről évre július utolsó hétvégéjén. Magyarország egyik leglátványosabb hadijátéka valós eseményeket elevenít fel, a történések élő kommentálásával és magyarázatával.
A felújított százéves gémeskút köré várjuk idén is a hagyományéltető barátainkat, az egykori pusztai élet pillanatainak megelevenítésére, magyar hagyományaink, népi kultúránk megélésére.
Keszthely 2022. július 20. és 24. között immár hetedik alkalommal ad otthont a Keszthelyi Sörfesztiválnak, ahol sörkülönlegességek, gasztrokulturális programok és street food ételek várják a programsorozaton résztvevőket a Balaton-parti sétányon.
Jövő hét csütörtöktől elkezdődik az esti séták szezonja a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahová a kert kulisszái iránt érdeklődő látogatókat várják előzetes regisztráció után.
Idén újra ingyenes filmvetítésekkel vár mindenkit Budapest talán leghangulatosabb szabadtéri mozija a Lágymányosi-öbölben, a BudaParton.
A Józsa Márton kormányozta Raiffeisen Fifty-Fifty rekordidővel, 7 óra 13 perc 21 másodperccel nyerte az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat csütörtökön Balatonfürednél. Másodikként a Team Kaáli, harmadikként a Prospex Delta ért célba.
Kevés olyan érintetlen táj maradt Európában, mint a Dráva folyó, amely jórészt szabályozatlanul, természetes medrében kanyarog déli határvidékünkön, és árterében a halakon kívül is számos védett növény- és állatfajjal találkozhatunk.
A Műcsarnokban 95 szerző képzőművészeti munkákat, 5 művész videókat és animációs filmeket mutat be. A pályázatra 293 fő alkotó összesen 544 db alkotással nevezett.
Újonnan debütál az öt modulból álló Üzleti protokoll- és hivatalos kapcsolattartás képzés. Megújult formában indul újra szállodáknak, vendéglátó- és rendezvényipari szolgáltatóknak szóló speciális protokollképzésük. A Magyar Turizmus Akadémia protokollképzéseinek részletei és a jelentkezési felület az alábbiakban, az adott képzéshez tartozó linkre kattintva megtalálhatók!
|
Hol máshol merülhetnénk el stílusosabban Beethoven szimfóniáiban…
Balatonfüred és hagyomány, elegancia és illat, ezek…
Phantom Vision című fényművészeti kiállítás alapjaiban változtatja…